David Coulthard múlt héten jelentette be, hogy tizenöt év után elhagyja a Forma-1-et. Ennek kapcsán az ITV honlapján osztotta meg gondolatait jövőjéről, illetve arról, kit tudna elképzelni a Red Bull
A McLaren Mercedes vezetése úgy döntött, annak ellenére sem veti be hosszított motorborítását a hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjon, hogy meg volt elégedve az új elemmel a múlt heti teszteken.
A Forma-1-ben egyedüli beszállítóként tevékenykedő Bridgestone cégóriás a jövő évtől növelné a különbséget a nagydíjakon a csapatok rendelkezésére bocsátott gumikeverékek között, hogy ezzel is izgalmasabbá tegye a küzdelmet.
A Toyota vezetése úgy döntött, mégsem veti be vadonatúj, cápauszony-szerű motorborítását a hétvégén megrendezésre kerülő Német Nagydíjon, pedig az új elem sikeresen debütált a múlt heti teszteknek helyet adó Hockenheimben.
A Renault vezetése bízik benne, hogy tanultak a szezon első felében elkövetett hibáikból, és ki tudják majd hozni autóikból a maximumot az idény hátralévő részében, ugyanis továbbra is az a
Lewis Hamilton elmondta, annak ellenére is szép emlékek fűzik debütáló évéhez, hogy rengeteg harcot vívott egykori csapattársával, Fernando Alonsóval, akivel egyszerűen képtelenek voltak megérteni egymást.
A Force India olasz versenyzője, Giancarlo Fisichella kijelentette, annak ellenére sem gondol még a visszavonulásra, hogy jelenleg ő a harmadik legidősebb pilóta a Forma-1-es mezőnyben.