Alonso már döntött jövőjéről
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elhintette, hogy már eldöntötte, hol folytatja pályafutását a 2009-es idényben, ám azt egészen a szezon végéig titokban tartja.
A Renault kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elhintette, hogy már eldöntötte, hol folytatja pályafutását a 2009-es idényben, ám azt egészen a szezon végéig titokban tartja.
A McLaren csapatvezetőjét, Ron Dennist meglepte a stewardok döntése, miszerint egy áthajtásos büntetést róttak ki Lewis Hamiltonra, amiért elfékezte magát a rajt után az első
Felipe Massa határozottan cáfolta azon feltételezéseket, melyek szerint szándékosan lökte ki Lewis Hamiltont a vasárnapi Japán Nagydíjon, mellyel tönkretette riválisa versenyét, és begyűjtött egy áthajtásos
Sebastien Bourdais úgy gondolja, hogy Felipe Massa volt a hibás kettejük ütközéséért, bár a sportfelügyelők ezt pont fordítva látták, ezért is büntették meg a futam
Robert Kubica ismét felszólította csapatát, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy harcba szállhasson a bajnoki címért az utolsó két versenyen, miután a második helyen
A Ferrari világbajnoka, Kimi Raikkönen elmondta, hogy mind Lewis Hamilton, mind pedig Heikki Kovalainen nekihajtott az első kanyarban, ami miatt a brit versenyző egy áthajtásos
A Scuderia Toro Rosso francia versenyzője, Sebastien Bourdais egy 25 másodperces időbüntetést kapott, amiért utolsó boxkiállását követően kilökte Felipe Massát az egyes kanyarban a Japán
A Renault spanyol versenyzője, Fernando Alonso bevallotta, nehezen tudja elhinni, hogy idei második futamgyőzelmét aratta a hétvégén megrendezett Japán Nagydíjon, ahol elmondása szerint fantasztikusan dolgozott
Lewis Hamilton bevallotta, hogy butaságot csinált a rajt utáni pillanatokban, mikor túlságosan agresszíven próbálta meg visszavenni vezető pozícióját az első kanyarban, amiért a stewardok egy
Heikki Kovalainen úgy gondolja, hogy csapattársa, Lewis Hamilton nem hibázott az első kanyarban, és sportszerű volt Kimi Raikkönennel szemben a rajt utáni pillanatokban, mikor egy