Fernando Alonso végzett az élen az e heti teszt negyedik napján Jerezben, ahol az erős szél hátráltatta a csapatok munkáját. A Renault kétszeres bajnoka mögött
Bár korábban úgy volt, hogy Takuma Sato lehet a Red Bull csapatainak teszt- és tartalékversenyzője az idei évben, a japán pilóta szerdán hivatalosan is megerősítette,
Felipe Massa szerint a szezonközi tesztek betiltása helyett sokkal célravezetőbb lenne, ha a pénteki edzések eltörlésével lerövidítenék a versenyhétvégéket. A Ferrari brazilja még ennél is
A McLaren finn versenyzője, Heikki Kovalainen szerint minden adott ahhoz, hogy csapata már a március végén megrendezésre kerülő szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon bevesse saját fejlesztésű hibrid
Timo Glock bízik abban, hogy a Toyota Racing képes lesz harcba szállni az élmezőnnyel a március végi szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon, miután a TF109 eddig kiválóan
A Scuderia Toro Rosso március 9-én, azaz jövő hétfőn mutatja be a nagyközönség előtt vadonatúj versenyautóját, a Red Bull RB5 alapjain nyugvó STR4-et az utolsó
A Renault brazil pilótája, Nelson Piquet annak ellenére sem aggódik az idei év miatt, hogy az e heti tesztprogram első két napján borzalmasan gyengén teljesített,
A McLaren tesztpilótája, Pedro de la Rosa aggodalmának adott hangot, mert véleménye szerint a szezonközi teszttilalom miatt veszélyessé válhatnak a tartalékversenyzők, ha idény közben be