A McLaren magyarázatot adott a gyenge kezdésre
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint a wokingi gárda most issza annak a levét, hogy a tavalyi évben az utolsó pillanatig harcban volt a bajnoki
A McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh szerint a wokingi gárda most issza annak a levét, hogy a tavalyi évben az utolsó pillanatig harcban volt a bajnoki
A grove-i bázisú alakulat közleményben adott magyarázatot arra, miért lépett vissza, és állt el a Ferrari, illetve a Red Bull Racing elleni óvástól. A Williams
Ahogy arra számítani is lehetett, a Brawn GP szombat reggel, egy rögtönzött sajtókonferencia keretén belül jelentette be, hogy szponzori szerzősét kötött a korábban még a
A Williams istálló vezetése úgy döntött, visszavonja a Ferrari és a Red Bull elleni óvást. A grove-i bázisú alakulat nem sokkal helyi idő szerint éjfél
A Toyota elnöke, John Howett biztos abban, hogy többször nem lesz gondjuk a hajlékony szárnyakkal, amiért törölték versenyzőik időeredményét a szombati kvalifikáció után a szezonnyitónak
Sebastian Vettel elárulta, hogy egyáltalán nem számított komolyabb sikerre az időmérőn, különösen azok után, hogy a három szabadedzésen mindössze 35 kört tudott csak teljesíteni Melbourne-ben.
A Williams istálló panaszt tett az illetékeseknél az Ausztrál Nagydíj időmérő edzése után, ugyanis azt gondolja, hogy szabálytalan a Ferrari és a Red Bull autója.
Az idei évtől az FIA minden futamhétvégén nyilvánosságra hozza az autók időmérő utáni tömegét, melyből következtetni lehet arra, ki mennyi üzemanyaggal kezdi meg a futamot.
Timo Glock és Jarno Trulli a rajtrács végéről vághat majd neki a vasárnapi Ausztrál Nagydíjnak, amennyiben a Toyota szabályos autót tud biztosítani nekik, ugyanis az
A Brawn GP brit versenyzője, Jenson Button a kiváló teszteredmények és a szabadedzéseken látottak ellenére sem gondolta, hogy megszerezheti az első helyet az időmérőn Melbourne-ben.