2010.07.25., vasárnap, 17:52 - F1VILÁG.HU

Day: július 25, 2010

Több megrovást is kiosztottak a verseny után

A Force India megrovásban részesült, amiért összekeverte versenyzői abroncsait, és rossz gumikon küldte vissza pilótáit a pályára, miután az első körben ütköztek, és egy korai

Alonso: Nem tudom, hogy mi történt

Bár csapatát bűnösnek találták, Fernando Alonso elmondta, hogy fogalma nincsen arról, mi történhetett Felipe Massával, hogy ennyire egyszerűen el tudott menni mellette a vasárnapi versenyen,

Hivatalos: Bűnösnek találták a Ferrarit

Az FIA megerősítette, hogy a Motorsport Világtanács elé terjeszti az ügyet, hogy eldöntse, szükséges-e további büntetéssel sújtani a Ferrarit, amiért csapatutasítást alkalmazott a Német Nagydíjon.

Alonsót és Massát is meghallgatják a felügyelők

A Ferrari csapatmenedzsere és csapatfőnöke után, Fernando Alonsónak és Felipe Massának is meg kell jelennie a Német Nagydíj sportfelügyelői előtt, hogy ők is elmondják véleményüket.

Beidézték a Ferrari vezetését

A Ferrari vezetőségének meg kell jelennie a Német Nagydíj sportfelügyelői előtt, miután „felmerült a gyanú”, hogy a szabályok által tiltott csapatutasítást alkalmaztak, mikor burkoltan arra

A Red Bullt felháborítja a Ferrari taktikája

A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner kijelentette, hogy a Ferrari versenyzőinek pozíciócseréje a Német Nagydíjon egy teljesen egyértelmű csapatutasítás volt, amit nem szabadna megúsznia

Kérdezz-felelek Fernando Alonsóval

A Brit Nagydíjat követően Fernando Alonso a Ferrari motorhome-jában nézte végig a 2010. évi futball világbajnokság döntőjét, melyen hazája, Spanyolország válogatottja is játszott és diadalmaskodott

Tovább változik a rajtrács a Német Nagydíjon

Adrian Sutilhoz hasonlóan, Timo Glock autójában is váltót kellett cserélni az időmérő előtt a Német Nagydíjon, így a Virgin Racing német pilótája az utolsó pozícióból

Webber számított a Ferrari feltámadására

Mark Webbert nem lepte meg, hogy kiválóan teljesített a Ferrari a szombati időmérő edzésen, és abszolút partiban volt csapatával Hockenheimben, ahol a McLarennek is lehet

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2010. július
h K s c p s v
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!