2011.05.07., szombat, 19:23 - F1VILÁG.HU

Day: május 7, 2011

Bahrein készen áll futamot rendezni 2011-ben

A Bahreini Nagydíj illetékesei kijelentették, hogy készen állnak megrendezni év elején elmaradt versenyüket, miután véleményük szerint kezd tisztázódni a politikai helyzet a térségben.

A McLaren elfogadja Coughlan visszatérését

A McLarennek nincs kifogása az ellen, hogy egykori főtervezője, Mike Coughlan, akinek komoly szerepe volt a 2007-es kémügyben, visszatér a Forma-1-be a Williams istálló színeiben.

Massa: Hibáztam a Q3-ban

Ezúttal sem alakult jól az időmérő edzés a ferraris Felipe Massa számára: a brazil versenyző reméli, a versenyen jobb tempóval rukkolhat majd elő az olasz

Button tart az első kanyartól

Jenson Button, a McLaren Mercedes versenyzője a szombati Török Nagydíj időmérőjét követően elmondta, nem lehet teljesen elégedett a megszerzett hatodik pozícióval, mivel úgy gondolja, az

Alonso: Látjuk a fényt az alagút végén

Fejlődött a Ferrari alakulata, ám további előrelépésekre van szüksége ahhoz, hogy harcba szálljon az élcsapatokkal – véli a gárda kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso.

Petrov nem elégedett a hetedik hellyel

A Renault istálló mindkét versenyzője – Vitaly Petrov és Nick Heidfeld is – bejutott a legjobb tíz közé a Török Nagydíj szombati időmérő edzésén.

Webber csapatát dicséri

Ugyan ezúttal sem sikerült megszereznie az első rajtkockát, elégedetten nyilatkozott a Red Bull Racing ausztrál versenyzője, Mark Webber a szombati időmérőt követően.

Rosberg: A rajtnál megelőzöm Webbert

Nico Rosberg, a Mercedes GP versenyzője a két Red Bull mögött a harmadik helyen végzett a Török Nagydíj szombati időmérő edzésén, ezzel idei legjobb rajthelyét

Hamilton szerint a Mercedes keresztbe tehet

Nico Rosbergtől tart a McLaren-Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton, aki a pálya porosabb oldaláról rajtolva már a futam elején hátrányba kerülhet a Red Bullokkal szemben.

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!