Könnyített a tesztfeltételeken az FIA
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntésének értelmében nem csak kizárólag a gumikon dolgozhatnak az aktív versenyzők a július 17-19. között esedékes silverstone-i teszten.
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) döntésének értelmében nem csak kizárólag a gumikon dolgozhatnak az aktív versenyzők a július 17-19. között esedékes silverstone-i teszten.
Christian Horner, a Red Bull Racing Forma-1-es csapatának első embere a Német Nagydíj helyszínén, a Nürburgringen ismét hangsúlyozta, a Toro Rosso ifjú versenyzői mellett Kimi
A McLaren Mercedes versenyzője, Jenson Button reméli, a hétvégi Német Nagydíjon végre ismét esélyük lesz arra, hogy pontszerző helyen végezzenek – a brit pilóta szerint
Ugyan csak tizennegyedikként zárta a Német Nagydíj pénteki szabadedzését, a McLaren Mercedes versenyzője, Sergio Pérez úgy véli, minden okuk megvan az elégedettségre a ma elvégzett
Bár a Forma-1-es csapatok érdekvédelmi szervezet (GPDA) csütörtökön közleményben hangsúlyozta, ha a Nürburgringen is probléma lesz a Pirelli abroncsaival, bojkottálják a Német Nagydíjat, Kimi Räikkönen
Betegség miatt kénytelen volt kihagyni a Német Nagydíj pénteki edzésnapjának nagy részét a Marussia újonca, Jules Bianchi.
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso szerint valamelyest sikerült feljavulniuk a múlt hétvégi Brit Nagydíj óta, ám a mai eredmények alapján úgy tűnik, három csapat
Magabiztosan várják a Német Nagydíj szombati edzésnapját a Mercedes Forma-1-es csapatának versenyzői – Nico Rosberg és Lewis Hamilton is úgy véli, jók lehetnek az esélyeik
Nehéz lesz megállítani a Német Nagydíj szombati időmérő edzésén a Mercedes Forma-1-es csapatát – ezen a véleményen vannak a Red Bull Racing versenyzői, Sebastian Vettel
A Lotus istálló világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen kijelentette, azért tért vissza a Forma-1-be, hogy nyerjen, éppen ezért minden tőle telhetőt megtesz azért, hogy a lehető