A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone elárulta, nem esne pánikba akkor sem, ha a financiális kihívások miatt néhány csapat kihullana a száguldó cirkuszból a
A Williams Forma-1-es csapatánál pontosan tisztában voltak azzal, az első rajtsor megszerzése után sem volt sok esélyük arra, hogy megszerzik a győzelmet az Osztrák Nagydíjon.
A Mercedes továbbra sem oldotta meg hűtési problémáit, ami miatt többször is gondban voltak az Osztrák Nagydíjon, ahol végül kettős győzelmet arattak, árulta el a
Annak ellenére, hogy az idei évben először vezetett versenyt és képes volt némely ponton harcba szállni a Mercedes motorral hajtott versenygépekkel, Fernando Alonso elmondta, hogy
Felipe Massa csalódott volt, hogy lecsúszott a dobogóról és nem tudta megverni csapattársát az Osztrák Nagydíjon, azonban elégedett a Williams teljesítményével.
Kevin Magnussen révén a McLaren pontot szerzett az Osztrák Nagydíjon, és a dán a fejlődés egyértelmű jeleit látja, ugyanakkor Jenson Button felőrlődött a középmezőnyben. „Azt