Bár 17 pontos hátrányban van, Nico Rosberg továbbra is szentül hiszi, megnyerheti a Forma-1-es világbajnoki címet az idei szezonban. A német úgy érzi, képes lesz
Háromhétnyi szünet után pénteken ismét felbőgnek a Forma-1-es motorok – a száguldó cirkusz mezőnye az Egyesült Államokba, Austinba látogat. A Ferrari célja továbbra is a
Akár helikopterrel is ki lehetne emelni a pályáról a balesetet szenvedett vagy lerobbant versenyautókat – így vélekedik az Air Zermatt nevű, légimentéssel foglalkozó vállalat.
„Fenomenálisan” sikerült Matt Parry Forma-1-es tesztje hétfőn – az ifjú tehetség a McLaren egy korábbi versenyautójával körözhetett a legendás silverstone-i pályán.
Azok után, hogy a Caterham Forma-1-es csapata ellen nemrég megindult a felszámolás, Marcus Ericsson menedzsere elárulta, három alakulattal is tárgyalásokat folytatnak a 2015-ös szezont illetően.