Bár csak a tizedik rajthelyet szerezte meg a Brazil Nagydíj szombati időmérő edzésén, Kimi Räikkönen azt mondja, sokat javult Ferrarijának kezelése, így elégedett teljesítményével.
A Mercedesek és a Williamsek mellett a mclarenes Button is megelőzte Vettelt, Ricciardo pedig csak a kilencedik helyről rajtolhat majd, de a Red Bull duója
Felipe Massa remek teljesítménnyel rukkolt elő hazai versenyének időmérő edzésén, és a harmadik helyre kvalifikálta magát, így joggal bízhat benne, hogy erős hétvégét zárhat. „Nagyszerű
Biztos előnnyel vezet összetettben, és a kvalifikáción megszerzett második hely megtartásával is nagyot lépne második világbajnoki címe felé, de a brit Brazíliában is a győzelemre
Idei tizedik pole pozícióját szerezte Nico Rosberg Brazíliában, aki ezzel az erre kiírt versenyt már biztosan megnyerte, de a világbajnoki címért zajló csatában komoly hátrányban
Az edzések után az időmérő mindhárom etapjában is a leggyorsabb volt, így értelemszerűen megszerezte a pole pozíciót is Rosberg. Hamiltont 33 ezreddel verte, a két
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone úgy gondolja, hogy egyfajta csapás lenne a sport számára, ha a Caterham valóban rajongói pénzből finanszírozná indulását a