A királykategória emberek százmillióit hozza lázba szerte a világon. Vannak, akik beérik futamnézéssel, mások autós szimulátorok segítségével próbálják meg a pilóták bőrébe bújva átélni a
Niki Lauda úgy gondolja, hogy a Lewis Hamilton és Nico Rosberg közötti csata a világbajnoki címért sokkal szorosabb és kiélezettebb lesz idén, mint a tavalyi
Nincs rejtegetnivalója a McLaren Forma-1-es csapatának Fernando Alonso februári tesztbalesete kapcsán – ezt nyilatkozta pénteken Eric Boullier, az istálló versenyigazgatója.
Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke az Ausztrál Nagydíj pénteki edzésnapján elmondta, mindenképpen negatív hatással van a csapat megítélésére a bírósági ügy, amelyben Giedo van der
A Manor Forma-1-es csapata még nem tudja, mikor küldi pályára versenyzőit Ausztráliában – az istálló nem vett részt a pénteki első két szabadedzésen, és egyelőre
Noha a leggyorsabbak voltak mindkét pénteki szabadedzésen, a Mercedes versenyzői, Nico Rosberg és Lewis Hamilton elismerték, egyelőre nem sikerült megtalálniuk a tökéletes beállításokat Melbourne-ben.
Nem indult jól a 2015-ös Forma-1-es szezon a Red Bull Racing csapata számára, Daniel Ricciardo autójába ugyanis már az első szabadedzés után be kellett építeni