2016.06.17., péntek, 17:48 - F1VILÁG.HU

Day: június 17, 2016

Rosberg nem tudja, mit várhatnak a Ferraritól

Nico Rosberg felemás érzésekkel zárta a pénteki edzésnapot, ugyanis az autó teljesítményével elégedett a hosszú etapokon, azonban a második szabadedzésen technikai probléma hátráltatta.

Hamilton: „A szívem a torkomban dobogott”

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője is megtapasztalta a kezdeti nehézségeket Bakuban, ugyanis többször is kicsúszott a szabadedzések során, azonban véleménye szerint egyre kevesebb lesz majd

Hivatalos: 2019-ig marad a Pirelli

A Pirelli pénteken bejelentette, hogy további három évig a gyártó marad a Forma-1 hivatalos gumiszállítója.

Erős lehet a Williams Bakuban is

Valtteri Bottas, a Williams versenyzője nagyon élvezte a körözést az új bakui versenypályán, ahol egyelőre erősnek mutatkozik az autója.

Vettel nem örül a 2 mp-es hátrányuknak

Sebastian Vettel szerint egyelőre ijesztőnek tűnik a hátrányuk, azonban bízik benne, hogy szombatra tovább javulhatnak és faraghatnak hátrányukból.

Räikkönen: Egyszerűen megállt az autó

Kimi Räikkönen, a Ferrari pilótája leginkább azzal küzdött a bakui versenypályán, hogy működésre bírja a gumikat – a finn elmondása szerint ez egyelőre nem sikerült.

Rosberg: Hamiltonnak a rajt az egyik gyenge pontja

A világbajnoki éllovas Nico Rosberg szerint csapattársának, Lewis Hamiltonnal jelenleg a rajtok okozzák az egyik legfőbb problémát, így egyáltalán nem bánta meg, hogy múlt hétvégén,

HIRDETÉS

Válassz egy dátumot!

2016. június
h K s c p s v
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
27282930  

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!