A Forma-1 kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso a minap egy interjúban elárulta, a mai napig ugyanúgy hisz a győzelemben és a képességeiben, mint pályafutása legelején, és nem tervezi, hogy egyhamar abbahagyja a versenyzést.
Sok pontot remél a hétvégi Japán Nagydíjtól is a Ferrari Forma-1-es csapatfőnöke, Fred Vasseur. A francia szakember azt mondja, céljuk továbbra is az, hogy megszerezzék a 2. helyet a konstruktőrök versenyében.
A McLaren ifjú versenyzője, Lando Norris azt reméli, lesz még lehetőségük arra, hogy Carlos Sainzcal együtt álljanak dobogón a Forma-1-ben. A brit csupán abban bízik, legközelebb más lesz a sorrend kettejük között.
Az Aston Martin Forma-1-es csapatát irányító Mike Krack szerint semmi probléma nincs azzal, hogy versenyzőjük, Fernando Alonso meglehetősen kritikus hangot ütött meg az istálló szingapúri teljesítményével kapcsolatban.
A Mercedes Forma-1-es csapatánál bíznak abban, hogy sikerül még versenyt nyerniük a 2023-as szezonban, Toto Wolff szerint azonban alázatosan kell hozzáállniuk ehhez a kérdéshez.