Csütörtökön jelentheti be Sainz szerződtetését a Ferrari - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Csütörtökön jelentheti be Sainz szerződtetését a Ferrari

A legfrissebb sajtóhírek szerint csütörtökön bejelentheti Carlos Sainz szerződtetését a Ferrari Forma-1-es csapata.
Carlos Sainz, Ferrari
Grafika: F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT

Az olasz istálló kedden hivatalos közleményben számolt be arról, Sebastian Vettellel közösen úgy döntöttek, 2020 végén nem hosszabbítják meg a német versenyző lejáró szerződését, így a négyszeres világbajnok távozik a csapattól.

A Ferrari listáján a hírek szerint három versenyző, Carlos Sainz, Daniel Ricciardo és Antonio Giovinazzi neve szerepelt, több forrásból azonban lapunk úgy értesült, a maranellóiak Sainz mellett döntöttek.

Úgy tudni, még néhány apró részletet kell tisztázni a spanyol szerződésében, ám a hivatalos bejelentésre már ezen a héten – akár már holnap, csütörtökön – sor kerülhet.

Mindeközben a nemzetközi sajtóban olyan hírek kaptak szárnyra, melyek szerint Daniel Ricciardo már megállapodott a McLarennel, így ő veheti majd át a távozó Sainz helyét.

HIRDETÉS

A McLarennel kapcsolatban viszont olyan pletykák is elterjedtek, melyek szerint inkább Vettelt szerződtetnék. Úgy hírlik, ezen a héten eldől, ki lesz Lando Norris csapattársa 2021-ben.

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

Csütörtökön jelentheti be Sainz szerződtetését a Ferrari
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján