Russell nem teljesen elégedett az új Mercedesszel - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Russell nem teljesen elégedett az új Mercedesszel

George Russell szerint semmi jelentősége nincs annak, hogy a Mercedes az élen zárta a Forma-1-es csapatok barcelonai tesztjét.
2022 Barcelona Pre-Season Test, Day 3 - Jiri Krenek George Russell Mercedes
Fotó: Mercedes
ADVERTISEMENT

A pénteki zárónapon Lewis Hamilton érte el a legjobb köridőt a Pirelli leglágyabb gumikeverékével, mögötte csapattársa, Russell végzett a 2. pozícióban.

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

Hiába a jó eredmények, a Mercedesnél nem teljesen elégedettek, Russell pedig azt mondja, a Ferrari és a McLaren igazán erősnek tűnik.

„Hihetetlenül érdekfeszítő volt a három barcelonai tesztnap. Nem gondolom, hogy a köridők túlzottan reprezentatívak, pénteken a C5-ös gumikeverékkel végeztünk az élen, ami Barcelonában hihetetlenül erős – nem tulajdonítanék komoly jelentőséget neki” – mondta a brit pilóta.

„A Ferrari és a McLaren erősnek tűnik, és szerintem sokat kell fejlődnünk, nem vagyunk teljesen elégedett az autó egyensúlyával, illetve a többi korlátozó tényezővel. De ezek még csak tesztek, azért vagyunk itt, hogy tanuljunk, és fontos kísérleteket végeztünk ezen a héten, és jó elképzelésünk van arról, milyen irányba kell továbbmennünk.”

HIRDETÉS

Lewis Hamilton a pénteki zárónap után szintén arról beszélt, le kellett küzdeniük néhány akadályt az elmúlt napokban.

A legfrissebbek

Russell nem teljesen elégedett az új Mercedesszel
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja