Alonso már az első napján nagy hatással volt az Aston Martinra - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Alonso már az első napján nagy hatással volt az Aston Martinra

Fernando Alonso rögtön az első tesztje után pontosan meghatározta, miben kell javulnia új Forma-1-es csapatának, az Aston Martinnak.
Fernando Alonso, Aston Martin
Fotó: Twitter / Luke Smith
ADVERTISEMENT

A kétszeres Forma-1-es világbajnok Abu Dhabiban, a tavalyi szezonzáró után megrendezett kollektív teszten próbálhatta ki először az Aston Martin autóját, miután maga mögött hagyta az Alpine istállóját. Eric Blandin, az Aston műszaki igazgatóhelyettese szerint a kétszeres világbajnok nem okozott csalódást, ugyanis rögtön a teszt után kristálytisztán szavakba öntötte, a korábbi autójához képest miben jobb vagy rosszabb az Aston konstrukciója.

„Fernando visszajelzései elképesztően precízek. Tisztán megfogalmazta, mit vár az autótól, és azonnal meghatározott néhány dolgot, amit be tudtunk ültetni az AMR23 konstrukciójába. Tavaly olyan autót vezetett, ami meglehetősen eltért a miénktől – és jóval versenyképesebb volt. Az AMR22 kipróbálása után gyorsan meg tudta mondani, mi volt jobb, mi volt rosszabb és mire kellene koncentrálnunk.”

Blandin szerint Alonsóval és Lance Stroll-lal az Aston Martin idén kiváló pilótapárossal rendelkezik, így többnyire a mérnöki gárdán fog múlni, a márka milyen eredményeket ér el a 2023-as szezon során.

„Fernando kivételes pilóta. Nem sok hozzá hasonló található a mezőnyben. Nagyon szenvedélyes és motivált… elképesztően motivált. Számos sikert elért már, mégis éhezik a győzelemre. Óriási volt vele leszerződni. A segítségével új szintre léphetünk. Lance-t is motiválni fogja. A legjobbat fogja kihozni belőle, miközben kiegészítik majd egymást. Erős pilótapárossal rendelkezünk, így most az a dolgunk, hogy a megfelelő autóval álljunk elő. A miénk lehet a mezőny legjobb pilótapárosa, az mit sem ér egy gyors autó nélkül. Teljesítenünk kell” – magyarázta a szakember.

Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”

HIRDETÉS
Alonso már az első napján nagy hatással volt az Aston Martinra
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján