Piastri: Újoncok vagyunk az élmezőnyben, még tanuljuk - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Piastri: Újoncok vagyunk az élmezőnyben, még tanuljuk

Oscar Piastri, a McLaren versenyzője úgy gondolja, a Brit Nagydíjon történt stratégiai hiba annak köszönhető, hogy a csapat még újoncnak számít az élmezőnyben. 
Lando Norris, McLaren MCL38, leads Oscar Piastri, McLaren MCL38
Fotó: McLaren
ADVERTISEMENT

A McLaren a tavalyi és az idei évben elképesztő fejlesztési ütemet mutatott, és ezzel sikerült felzárkózniuk az élmezőnyre, olyannyira, hogy a Red Bull számára már igazi kihívást jelentenek a versenyhétvégéken. 

Több alkalommal is volt már elszalasztott lehetősége az istállónak, valamint Piastrinak is — aki számára a Brit Nagydíj is egy ilyen verseny volt, amikor a csapat egy körrel később hívta ki őt a bokszba, mint Lando Norrist, így több pozíciót is veszített az ausztrál. 

Piastri szerint ilyen helyzetek előfordulnak, ám most már figyelniük kell arra, hogy nem a középmezőnyben versenyeznek, így akár egy győzelem is múlhat a rossz stratégián. 

„Néhány leckét megtanultunk Silverstone-ban. Néhányat kifejezetten erre a versenyre vonatkozóan, néhányat pedig általánosságban. Most újra az élen versenyzünk, olyan csapatok ellen, akik hihetetlenül régen voltak ebben a pozícióban, mint mi. Néhányan több mint egy évtizede. Nagyon rég volt, amikor csapatként rendszeresen ilyen pozíciókban versenyeztünk“ — magyarázta Piastri. 

HIRDETÉS

„Ez nem kifogás számunkra, hogy akkor elronthatjuk, de tapasztalatlanok vagyunk néhány ellenfelünkkel szemben. Sokat tanulunk, ahogy haladunk előre. Úgy gondolom, hogy volt néhány verseny, amikor előnyt kovácsoltunk a lehetőségeinkből, és azokról nem beszéltek annyit, de azt hiszem, ez is a játék része.“

„Rideg, boldogtalan közeg” – Brown őszintén beszélt a McLaren múltjáról

„Amikor az élen harcolsz, ezek az elszalasztott lehetőségek jelenthetik a különbséget aközött, hogy megnyered-e a versenyt, vagy második leszel. Ennek természetesen nagyobb súlya van, mintha ugyanez a 6. és 7. helyen történne.“ 

Piastri: Újoncok vagyunk az élmezőnyben, még tanuljuk
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen
Az FIA figyelmeztette a csapatokat: büntetés járhat az új rajtrendszer kijátszásáért