A miami futam egy váratlan, öthetes szünetet követően érkezik, miután a Szaúd-arábiai és a Bahreini Nagydíjat törölték. Ez a kényszerszünet lehetőséget adott a csapatoknak arra, hogy a Hard Rock Stadionnál rendezett verseny előtt némileg „újrahangolják” a programjukat.
A szünet mellett az FIA és a Forma-1 is módosításokat vezetett be a szabályokban a panaszok és a biztonsági aggályok nyomán, ami akár az erősorrend átrendeződéséhez is vezethet.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
A McLaren csapatfőnöke, Andrea Stella korábban arról beszélt, hogy az alakulat Miamiba egy szinte teljesen új autóval érkezik. A helyszín különösen kedvező emlékeket idéz a csapat számára, hiszen az elmúlt két évben megnyerték ezt a versenyt.
HIRDETÉS
Hinchcliffe az F1 Nation Podcast adásában így fogalmazott: „Szinte olyan, mintha újraindulna a szezon.”
HIRDETÉS
„Ennyi kihagyással, az információkkal, az összes adattal, ami az első három fordulóból a csapatok rendelkezésére áll, tudjuk, hogy mindenki rengeteg fejlesztést hoz” – tette hozzá.
Hinchcliffe szerint a McLaren esélyei a közvetlen élmezőnyben is megvannak, ugyanakkor figyelmeztetett a Mercedes erősségére Miamiban: „Szerintem ugyanolyan jó esélyük van, mint bárkinek a top három csapat közül, de emlékeznünk kell arra, hogy a Mercedes is nagyon gyors volt itt az elmúlt néhány évben, különösen Kimi Antonelli tavalyi teljesítménye volt elképesztően lenyűgöző.”
„De ez mindenképpen jelentheti a szezon legjobb esélyét a McLaren számára, egyszerűen azért, mert ez egy kicsit olyan, mint egy újraindítás, és történelmileg jól mentek itt”.
HIRDETÉS
Hinchcliffe műsorvezetőtársa, a korábbi F1-es versenyző Jolyon Palmer is optimistán beszélt a McLaren miami kilátásairól. „Magabiztosan mennek erre a versenyre. Minden arról szól, hogy új autó. Miamit eleve fejlesztési lehetőségként jelölték ki, ahogy pár évvel ezelőtt is tették, amikor Norris az első győzelmét egy masszívan továbbfejlesztett autóval szerezte. És idén is hasonlót csináltak” – mondta Palmer.
A brit szerint a csapat már előre számolt azzal, hogy az idény elején nehezebb helyzetben lehet: „Azt hiszem, tudták, hogy hátrányban vannak a tavalyi szezon végén, amikor annyira keményen nyomták a bajnoki címért. Szóval átvészelték az első futamokat, és aztán Miami lett volna a célpont.”
HIRDETÉS
„Most nyilván jobb nekik, hogy a két közel-keleti verseny nem történt meg, mert megvan ez a hátrányuk. Nem tudom, nyerni fognak-e. Nem tudom, képesek lesznek-e harcolni, de Mercedes-erőforrásuk van, amit egyre jobban kezdenek uralni.”
Palmer külön kiemelte a plusz gyakorlási idő jelentőségét is: „És az a plusz 30 perc szabadedzés szerintem annyira fontos lehet nekik azzal a rengeteg fejlesztéssel, amit az autóra várunk. Szerintem ezen a hétvégén meglátjuk, képesek-e harcolni a bajnoki címért.”
„Szerintem tényleg meglátjuk, elég közel lesznek-e, mert ha itt nem lépnek eleget előre, akkor nem hiszem, hogy az év során utolérik majd.”




