Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája - F1VILÁG.HU

Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája

HIRDETÉS
Az Amerikai Nagydíjon látottak alapján Carlos Sainz abban bízik, a szezon hátralévő részében lehetősége adódik futamot nyerni a Forma-1-ben.

Kiváló versenyzést bemutatva szerzett kettős győzelmet a Ferrari Forma-1-es Istállója az Amerikai Nagydíjon, ahol Charles Leclerc futamgyőzelmével és Carlos Sainz második helyezésével egy pont híján a maximumot, 43 egységet zsebeltek be. Sainz úgy érzi, ez a szezon hátralévő helyszíneit elnézve ígéretes, ugyanis Austintól eredetileg nagyobb kihívásra számítottak a vörösök.

„Először is, hihetetlen boldog vagyok a csapat miatt. Kettős győzelmet és nagyon sok pontot szereztünk – szerintem ez az elsődleges célunk. Gratulálok Charles-nak, nagyszerűen vezetett” – magyarázta a spanyol pilóta, akinek a verseny első harmadában apróbb gondjai akadtak. A harmadik pozícióból rajtolva az egyes kanyar kijáratán kissé megakadt az egymással csatázó Max Verstappen és Lando Norris párosa mögött, ezt követően pedig üzemanyagszagot érzett a pilótafülkében, amit végül a mérnökök segítségével megszüntetett.

„Ami engem illet, úgy érzem egész hétvégén nagyon gyors voltam, és mindent megtettem, hogy megnyerjem ezt a versenyt. Sajnos a rajt után kissé megakadtam, aztán az első etapom során az erőforrással voltak problémáim. Hiába voltam nagyon gyors a kemény keverékeken, az elején túl sok időt veszítettem, amit nem tudtam visszahozni. A pozitívumokat viszont elfogadom, és folytatom a harcot.”

Sainzot egyébként nagyban motiválja a Ferrari utóbbi időben látott formája, aminek köszönhetően az austini futam egy szakaszában ő volt a leggyorsabb a pályán.

„Az elejétől kezdve nagyon jól éreztem magam az autóban. Ezt jó látni olyan helyszíneken, ahol előzetesen nehézségekre számítottunk. Nagyon elégedett vagyok, hogy a verseny egy szakaszán én voltam a leggyorsabb, erre a szezon hátralévő részében tudunk építeni. Remélhetőleg később is megismétlődik, és esélyt ad egy futamgyőzelemre.”

A Ferrari rendkívül nagyot lépett előre a konstruktőri versenyben, az év első felében domináló Red Bull mögött mindössze 8, a vezető McLaren mögött pedig 48 pont hátránnyal állnak a harmadik helyen.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Sainzot igencsak motiválja a Ferrari kiváló formája
Lawson-parádé Austinban: A mezőny végéről indulva szerzett pontokat a visszatérő tehetség
Piastri elismerte, szenvedős volt számára az austini hétvége
A felháborodott Wolff szerint a Red Bull hazudik az FIA-nak
A McLaren kérte Norrist, hogy maradjon Verstappen előtt

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!