A hetek óta verhetetlen Vettel Indiában is megszerezte a pole-t. Mellőle Rosberg rajtol majd, a második sorba Hamilton és a keményebb gumikkal autózó Webber kvalifikálta magát. Grosjean már a Q1-ben kiesett.
A hetek óta verhetetlen Vettel Indiában is megszerezte a pole-t. Mellőle Rosberg rajtol majd, a második sorba Hamilton és a keményebb gumikkal autózó Webber kvalifikálta magát. Grosjean már a Q1-ben kiesett.
Az időmérő edzés alatt is kifogástalan idő várta a pilótákat, a levegő 30, az aszfalt 38 Celsius-fokos volt a rajtkor, magyar idő szerint 10:30-kor. A szmog és a köd továbbra is ott ült a pályán, de ezúttal már nem volt olyan sűrű, mint az utolsó edzésen, amikor 20 percet el is kellett venni az edzésidőből emiatt.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
Az első etap első mért köre Esteban Gutierrezé volt, a Sauber pilótája 1:27.529-cel nyitott, amivel szép lassan a középmezőnybe csúszott a mexikói. Az első helyet Nico Rosberg vette át bő egy másodperccel jobb köridővel.
HIRDETÉS
Gutierrez azonban jelezte, ő és a Sauber is jó formában van, és 1:26.057-tel ismét átvette a vezetést. A Red Bullok, a Lotus húzóemberévé előlépő Romain Grosjean, illetve a ferraris Fernando Alonso ekkor még nem futott mért kört. Grosjean kivételével a többiek rögtön Gutierrez elé is ugrottak. Alonso és Webber már a lágy gumikon mentek a Q1-ben is, Vettel azonban a közepes abroncsokon lett második a spanyol mögött, ami sokat elárul az erőviszonyokról.
Grosjean is a keményebb gumikat használta a Q1-ben, de ezzel a merész húzással a francia ki is esett, mert annyit javultak az eredmények, hogy a 17. helyre csúszott vissza, javítani pedig már nem volt ideje. Vettel a 11. helyen jutott tovább, egyedüliként a keményebb gumikkal. Az első etap legjobb idejét végül Jenson Button futotta a McLarennel (1:25.574).
HIRDETÉS
Grosjean mellett kiesett még a williamses pályafutását év végén minden bizonnyal befejező Pastor Maldonado is, illetve a Caterham és a Marussia párosai is.
A Q2 előtt a Ferrari garázsa került középpontba, mintha Alonso és a mérnökök közt lett volna némi feszültség, ingerült szóváltást lehetett hallani a közvetítés alatt.
HIRDETÉS
A második etapban már Vettel is a lágy gumikkal ment, és könnyedén a leggyorsabb volt ebben az etapban, megelőzve Alonsót és Webbert. Kiesett a két Force India, a két Toro Rosso, Valteri Bottas és a leggyengébb idővel Gutierrez.
Az utolsó etapra nem sok kérdés maradt az eddigiek alapján, hiszen a lágy gumikon egy körön Vettel verhetetlennek tűnt.
HIRDETÉS
Webber és Alonso a közepes keverékeken kezdett a Q3-ban, miközben Vettel lágyon gurult ki. A negyedik vb-címét már holnap bebiztosítható német nem is okozott csalódást rajongóinak, és simán az élre állt, igaz, ekkor másnak még nem volt mért köre hármójukon kívül.
A McLarenek is közepes keverékekkel autóztak a hajrában, míg Räikkönen a lágyakkal próbált meg minél előrébb kerülni a rajtrácson.
Vettelt végül senki nem tudta megverni, a német így megszerezte idei hetedik pole pozícióját, ami zsinórban a harmadik volt itt Indiában. Mellé honfitársa, a Mercedest vezető Nico Rosberg állhat majd fel a rajtrácsra. A második sorba Lewis Hamilton és a közepes keverékeken leggyorsabbnak bizonyuló Mark Webber kvalifikálta magát. Mögöttük végzett Massa, Räikkönen és Hülkenberg, míg a sort a top10-ben a keményebb gumikon autózó trió, Alonso, Perez és Button zárja.
A vasárnap 10:30-kor kezdődő 60 körös Indiai Nagydíj nagy kérdése lesz, hogy a Red Bull hogyan bánik majd a lágy gumikkal, ugyanakkor arra is megvan minden esély, hogy bajnokavatást ünnepelhessen a publikum.



