Massa és Bottas is többre számított - F1VILÁG.HU

Massa és Bottas is többre számított

HIRDETÉS
HIRDETÉS

Bár mindketten bejutottak az időmérő edzés utolsó etapjába Melbourne-ben, sem Felipe Massa, sem Valtteri Bottas nem elégedett az Ausztrál Nagydíj szombati kvalifikációján elért eredménnyel.


Bár mindketten bejutottak az időmérő edzés utolsó etapjába Melbourne-ben, sem Felipe Massa, sem Valtteri Bottas nem elégedett az Ausztrál Nagydíj szombati kvalifikációján elért eredménnyel.

Massa a kilencedik helyről rajtolhat vasárnap, elmondása szerint azonban az esős időjárás nekik ártott a legtöbbet, küszködtek ugyanis az autó leszorítóerejével a minősítő tréning harmadik szakaszában.

„A tavalyi évhez képest egyértelmű előrelépés az, hogy a csapat mindkét autója bejutott a Q3-ba, de az is nyilvánvaló, hogy ezzel az autóval jobb rajtpozíció elérésére is képesek lettünk volna” – mondta félig-meddig csalódottan a brazil.

„Az autó kiválónak tűnt a száraz harmadik szabadedzésen, illetve a Q1-ben, de vizes pályán küszködtünk az autó hátuljával a leszorítóerő miatt, és ezek a körülmények talán jobban ártottak nekünk, mint másoknak.”

Massa hozzátette, a megbízhatóság főszerepet kaphat holnap, ezért reméli, minden rendben lesz az FW36-os versenygéppel.

„Kiszámíthatatlan verseny várhat ránk holnap, a megbízhatóság nagyon fontos lesz, szóval keményen kell dolgozunk azért, hogy megbizonyosodjunk arról, nem lesznek gondok az autóval, és kihasználjuk erős száraz pályás tempónkat, és pozíciókat nyerjünk.”

Bottas autójában ki kellett cserélni a váltót szombaton

A Williams másik versenyzője, Valtteri Bottas szintén bejutott a legjobb tíz közé az időmérőn, ám miután ki kellett cserélni a váltót autójában, öt rajthelyes büntetéssel lesz kénytelen számolni. Az ifjú versenyző ezzel együtt bízik a holnapi pontszerzésben.

„A változékony időjárási körülmények mindenkit megtréfáltak ma, és ahogy az egész csapat, úgy én is csalódott vagyok, hogy a tizedik helyen végeztem a Q3-ban” – nyilatkozta a finn tehetség.

„Megvolt a nyers tempónk ahhoz, hogy előrébb végezzünk, de küszködtünk az intermediate és esőgumik működtetésével. Viszont az mindenképp pozitívum, hogy mindkét autó ott van a legjobb tízben, elég rég fordult már elő ilyen.”

„Kár, hogy ki kellett cserélnünk a váltómat, mivel a teszteken jónak tűnt a megbízhatóságunk. A száraz pályás tempónk viszont nagyon erős volt, ha tehát az időjárás kedvező lesz holnap, jó esélyeink lesznek arra, hogy pontszerző helyen zárjunk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!