Ron Dennis elárulta, a McLaren-Honda partnerség megújítását követően nem fog megelégedni pusztán futamgyőzelmekkel – szeretné, ha csapata ugyanúgy dominálna a Forma-1-ben, mint annak idején, 1988-ban.
Ron Dennis elárulta, a McLaren-Honda partnerség megújítását követően nem fog megelégedni pusztán futamgyőzelmekkel – szeretné, ha csapata ugyanúgy dominálna a Forma-1-ben, mint annak idején, 1988-ban.
Abban az évben a patinás angol istálló az Ayrton Senna – Alain Prost kettőssel 15 futamot megnyert a 16-ból.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Az 1988-as autó későn készült el, és akkor a tesztek korlátlanok voltak, szóval, amikor megérkeztünk Imolába, minden csapat demonstrálta versenyképességét” – mondta Ron Dennis.
HIRDETÉS
„Az autó már a harmadik mért körén 1 másodperccel gyorsabb volt a többieknél, akik már napok óta teszteltek. A gyakorlás végére pedig 2 másodpercre nőtt az előnyünk.”
„Amit akkor elértünk, és amit idén riválisunk, a Mercedes elért, az pontosan az, amit célul tűzünk ki a jövőre – dominálni akarunk.”
HIRDETÉS
„Emlékszem, az idei év elején azt mondtam, azért vagyunk itt, hogy versenyeket nyerjünk. Szóval mondhatják most azt, hogy dominanciáról álmodozunk, miközben még versenyt sem tudtunk nyerni idén. De a dominancia nem jön össze rövid idő alatt, időbe telik.”
„Versenyt nyerni kihívás, dominálni pedig még nagyobb kihívás.”
HIRDETÉS
Dennis azt mondja, a Honda elkötelezettsége garancia a sikerre.
„Meggyőződésem, hogy ahogy egyre inkább közeledünk a következő szezon felé, annál reálisabbak lesznek az esélyeink arra, hogy elérjük céljainkat.”
HIRDETÉS



