Vergne munkába állt a Ferrarinál - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vergne munkába állt a Ferrarinál

ADVERTISEMENT

Munkához látott a Ferrari Forma-1-es csapatánál Jean-Eric Vergne.

A korábban a Toro Rossónál versenyző francia pilóta tesztpilótaként segíti a csapat munkáját 2015-ben, főképp a szimulátorban dolgozhat majd Maranellóban, segítve ezzel az istálló autójának fejlesztését.

Vergne kedden első munkanapját töltötte a Ferrarinál, ahol találkozott a csapat mérnökeivel és menedzsmentjével, valamint helyet foglalhatott új „irodájában”, az istálló szimulátorában.

„Igazán különleges volt az első nap a Ferrari csapatának tagjaként” – mondta az ifjú versenyző.

„De már hétfő este körbejártam Maranellóban, és rá kellett jönnöm, ez a város együtt él és lélegzik a Ferrarival. Idén sokat fogok dolgozni a szimulátorban, és igazán hasznos volt az első próbálkozás.”

Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata

HIRDETÉS

„Jól ismerem Sebastian Vettelt és Kimi Räikkönent, és alig várom már, hogy velük dolgozzam.”

Vergne munkába állt a Ferrarinál
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen