Vergne idén már nem lesz a Ferrari tagja - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Vergne idén már nem lesz a Ferrari tagja

ADVERTISEMENT

Idén már nem lesz a Ferrari Forma-1-es csapatának tagja Jean-Eric Vergne, aki a jövőben kizárólag a Forma-E-ben való szereplésre kíván összpontosítani.

Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata

A francia pilóta tavaly a Scuderia tartalékversenyzőjeként tevékenykedett, kedden azonban megerősítette, hogy idén már nem látja el ezen feladatát.

Vergne a Forma-E-ben versenyez aktívan a Techeetah színeiben, és a hírek szerint résztulajdonosai is a kínai csapatnak.

„Már a Ferrarinál betöltött szerepköröm kezdete óta világos volt, hogy idén nem folytatom ebben a pozícióban” – mondta Vergne, aki múlt szombaton, Buenos Airesben dobogóra is állhatott a Forma-E-ben.

„Természetesen kapcsolatban vagyok a Ferrarival és remek a viszonyunk, de nem leszek ott a nagydíjakon és nem töltöm be azt a pozíciót, amit eddig.”

HIRDETÉS
Vergne idén már nem lesz a Ferrari tagja
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen