Alonso miatt változtatnak, Button csalódottságának adott hangot - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Alonso miatt változtatnak, Button csalódottságának adott hangot

Fotó: McLaren
Jenson Button, McLaren
ADVERTISEMENT

Fernando Alonso miatt változtatnak az Endurance-világbajnokság (WEC) versenynaptárán, a döntés pedig számos versenyzőt csalódottsággal töltött el.

Alonso néhány hete jelentette be, hogy 2018-ban nemcsak Forma-1-es versenyeken, hanem a WEC futamain – köztük a Le Mans-i 24 óráson – is rajthoz áll.

A spanyol versenyző az endurance-vb japán versenyét viszont ki kellett volna, hogy hagyja, az ugyanis időben ütközött a Forma-1-es Amerikai Nagydíjjal.

A WEC szervezői azonban léptek, és egy héttel előrébb hozták a futamot – leginkább azért, mert a fudzsi versenypálya az Alonsót is foglalkoztató Toyota tulajdonában van.

McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt

A korábbi dátum miatt viszont a japán verseny a Petit Le Mans nevű neves futammal ütközik, melyen számos WEC-pilóta rajthoz állna.

HIRDETÉS

Az ügyben megszólalt Alonso korábbi csapattársa, Jenson Button is, aki csalódottságának adott hangot.

„Sajnálatos, hogy egy verseny időpontját megváltoztatják egy pilóta miatt. Ez rengeteg más versenyzőt érint, akik szerződésekkel rendelkeznek” – írta a Forma-1-es világbajnok a Twitteren.

Button idén a japán Super GT sorozatban áll rajthoz, melynek idei 7. fordulója így szintén egybeesik majd a WEC japán futamával.

„Az IMSA és a Super GT sorozatoknak el kell fogadniuk, hogy veszteséggel jár majd az időpontmódosítás” – tette hozzá a 15-szörös F1-es futamgyőztes.

Alonso miatt változtatnak, Button csalódottságának adott hangot
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen