Leclerc megbeszélte a Ferrarival a történteket - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Leclerc megbeszélte a Ferrarival a történteket

Charles Leclerc leült csapatával, a Ferrarival, és megbeszélték az F1-es Kínai Nagydíj futamán alkalmazott csapatutasítást, amit a monacói már a futam során is megkérdőjelezett.
Fotó: Scuderia Ferrari
Charles Leclerc, Ferrari
ADVERTISEMENT

Rengeteg kritika éri a Ferrarit a Kínai Nagydíjon történt csapatutasítás miatt, amikor arra kérték Leclercet, engedje el Sebastian Vettelt, mivel a német gyorsabb nála. A helycserét követően Leclerc érezte úgy, hogy tudna gyorsabb lenni, azonban a sorrend már maradt kettejük között. 

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

A fiatal pilóta a futam után úgy nyilatkozott, mindenképp szeretné megbeszélni a történteket a csapattal, mielőtt „hülyeségeket mondana” a helyzetről. 

„Nyilvánvalóan megvolt a találkozó” – kezdte Leclerc. „Nem volt könnyű szituáció. Én küszködtem a gumikkal. Mindketten. De akkor úgy tűnt, Seb gyorsabb.”

„De nyilván azzal, hogy néhány körön keresztül mögöttem volt, az ő gumijai is rosszabbodtak, és amikor előre került, már sérültek voltak az abroncsai.”

HIRDETÉS

Leclerc elmondta, elégedett a Ferrari magyarázatával, így nem maradt benne tüske a futamot követően. 

Leclerc megbeszélte a Ferrarival a történteket
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján