Binotto elismerte: Alapos belső vizsgálatra lesz szükség a Ferrarinál - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Binotto elismerte: Alapos belső vizsgálatra lesz szükség a Ferrarinál

Komoly belső vizsgálatra lesz szükség a Ferrari Forma-1-es csapatánál annak érdekében, hogy a jövőben ne fordulhassanak elő olyan problémák, melyek az elmúlt időszakban – többek között a Német Nagydíj szombati időmérő edzésén – hátráltatták a versenyzőket.
Sebastian Vettel Ferrari
Fotó: Hockenheimring
ADVERTISEMENT

A Ferrari jó eséllyel vágott neki a hockenheimi kvalifikációnak, pilótái ugyanis mindhárom szabadedzésen a leggyorsabbak voltak.

Az időmérőn azonban nem várt problémák jelentkeztek: Sebastian Vettelnek már a bokszból kivezető körében problémája támadt a turbóval, Charles Leclerc pedig bejutott ugyan a Q3-ba, ott azonban nem tudott mért kört futni az üzemanyagrendszer hibája miatt.

A monacói így a 10., Vettel pedig az utolsó helyről kezdi meg a Német Nagydíjat.

A Ferrari csapatát irányító Mattia Binotto a történtek után kétségkívül csalódottan nyilatkozott, és azt ígérte, alaposan kivizsgálják majd a történteket – sőt, házon belül is mélyre ásnak, hogy a jövőben ne fordulhasson elő ilyesmi.

HIRDETÉS

„Olyasvalami ez, amin házon belül el kell gondolkodnunk” – mondta az olasz szakember Hockenheimben.

„Jómagam nem hiszek a szerencsében. Szerintem csak azon múlik a dolog, hogy javítunk-e a belső folyamatainkon. Hosszú utat kell még megtennünk, de pozitívnak kell maradnunk, és nem szabad – fogalmazzunk úgy – szigorúnak lennünk a probléma kezelését tekintve.”

„Annak érdekében, hogy fejlődjünk csapatként, ezek a dolgok olyan leckék kell, hogy legyenek, melyekből tanulunk.”

Fotó: Scuderia Ferrari

A júniusi Osztrák Nagydíj időmérőjén Vettel egy motorprobléma nem tudott pályára gurulni a Q3-ban, Binotto pedig azt mondja, a sűrű technikai problémák arra utalnak, hogy valami nincs rendben a folyamatokban.

„A folyamatok alatt azt értettem, ahogy fejlesztjük az autót, ahogy homologizáljuk, és ahogy kiértékeljük a megbízhatóságot. Szóval nem a versenypályán zajló dolgokról, a csapat működéséről beszélek – a validáció megközelítéséről, és arról, ahogy az autót fejlesztjük.”

„Ezek teljesen eltérő problémák, nem ugyanaz, ami Ausztriában történt. Egy új probléma, ami korábban még nem fordult elő – sem a gyárban, sem a versenypályán. Szóval gondosan elemeznünk kell őket, meg kell tudnunk, miért történtek, és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy megoldjuk.”

„Nem gondolom azt, hogy csupán kezelnünk kell egy adott problémát – meg kell vizsgálnunk a teljes gyakorlatot, hogy megbizonyosodjunk arról, nem fordul elő többet.”

A csapatfőnök abban bízik, versenyzői ki tudják majd használni a Ferrari jó végsebességét a futamon, ám nem szabad csak abban bízniuk, hogy az eső esetlegesen megérkezik Hockenheimbe.

„A tempónk jó, a versenytempónk általában rendben van. Azt gondolom, most saját magunkra kell fókuszálnunk, a saját sebességünkre. Meg kell próbálnunk átrágni magunkat a mezőnyön.”

„Sebastian az előző versenyeken megmutatta, hogy fel tud zárkózni hátulról – persze nem a mezőny legvégéről, de biztos vagyok abban, hogy jó versenyünk lehet vasárnap.”

„Szóval most még inkább ki vagyunk éhezve egy jó eredményre.”

Binotto hozzátette, nem gondolja úgy, hogy ki kell cserélni Vettel erőforrásának komponenseit a verseny előtt, de hozzátette: „Minden lehetőséget megvizsgálunk.”

Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől

Binotto elismerte: Alapos belső vizsgálatra lesz szükség a Ferrarinál
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján