3 tizedmásodpercen belül a top 3 gyártó - F1VILÁG.HU

3 tizedmásodpercen belül a top 3 gyártó

HIRDETÉS
Bahrain Grand Prix Race
HIRDETÉS

Az FIA mérései alapján a motorgyártók a korábbi megállapodásuknak megfelelően sokkal közelebb kerültek egymáshoz, így a top beszállítók között lévő különbség már három tizedmásodpercen belülre tehető.

A 2016-os Spanyol Nagydíj során üléseztek a gyártók az FIA-val, és a megbeszélés során abban állapodtak meg, hogy dolgozni fognak azon, hogy a motorokat egyenlőbbé tegyék.

A szezon első három versenyén elemezték az erőforrásokat, és arra jutottak, hogy a Renault, a Mercedes és a Ferrari közti különbség három tizedmásodpercre tehető – a barcelonai versenypályán. Az FIA versenyigazgatója, Charlie Whiting elmondta, a megállapodást a gyártók „messze teljesítették”, és hozzátette: „egy nagyon részletes módszert alkalmaztunk minden rendelkezésünkre álló adat alapján, hogy szimuláljuk a helyzetet.”

Az eredményeket az eheti Stratégiai Csoport-ülésen ismertették, azonban a Red Bull azonnal jelezte, hogy ők megkérdőjeleznék ezt a számot – az FIA azonban ragaszkodott a módszerhez, amelyet a négy gyártó együtt dolgozott ki.

„Nyilvánvalóan ez a motorbeszállítók és nem a csapatok közötti mérés volt, így talán okozott némi meglepetést. De kialakult egy konvergencia, amit nem tudunk újratárgyalni – egy éve szó van róla. Mindenki tudta, hogy lesz elkészítve, és most kész, ezek pedig az eredmények” – nyilatkozta Whiting.

Az eredmény csak a Mercedes, a Ferrari és a Renault közötti különbségről szól, így amikor Whitingot a Hondáról kérdezték, így válaszolt: „Nem az volt a kérdés, hogy segítsünk valakin. Az volt a kérdés, hogy a bevezetett intézkedések, mint a fejlesztéséi tokenek eltörlése, és a többi – amelyek a konvergenciát célozták meg – működnek-e.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!