A csapatok örülnek, hogy nem lehet tesztelni az idei új helyszíneken - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A csapatok örülnek, hogy nem lehet tesztelni az idei új helyszíneken

A Forma-1-es csapatfőnökök üdvözölték a sportág azon döntését, miszerint nem engedélyezik a tesztelést azokon a helyszíneken, melyek idén csatlakoznak a versenynaptárhoz.
Sebastian Vettel, Mugello, Scuderia Ferrari
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

2020-ban a koronavírus-járvány miatt Mugallóban, Imolában, Portimaóban és a Nürburgringen is tartanak futamot, és felmerült, hogy Isztambulban is lesz verseny az idei szezonban.

A csapatok természetesen kevés információval rendelkeznek ezen versenyhelyszínekkel kapcsolatban, Mugellóban azonban nemrég a Ferrari 2018-as autójával körözhetett, míg az AlphaTauri Imolában tartott filmforgatási napot.

Néhány csapat fontolgatta, hogy a többi pályán privát tesztnapot tart, ám olyan döntés született, hogy ezt végül nem engedélyezik.

„Ez a helyes döntés” – mondta Günther Steiner, a Haas csapatfőnöke. „Főleg abban a financiális helyzetben, melyben a legtöbb csapat most van.”

HIRDETÉS

A Mercedes egyike volt azon istállóknak, melyek fontolgatták, hogy egy régebbi modellel pályára gurulnak Portimaóban, ahol októberben a Portugál Nagydíjat rendezik.

„Elvittük volna a 2018-as autót bizonyos pályákra” – ismerte el Toto Wolff csapatfőnök. „Úgy terveztük, hogy elmegyünk Portimaóba. De szerintem nem lett volna helyes döntés ott tesztelni.”

„Mindannyian spórolni akarunk, hiszen a bevételek jelentősen lecsökkentek. És ebből a szempontból, ha senki sem jut előnyhöz azáltal, hogy tesztel, az a helyes dolog.”

A Forma-1 jelenleg érvényes szabályai szerint egyébként csak régebbi, 2018-as autókkal lehet tesztnapot lebonyolítani, ez azonban nem minden csapat számára opció. Így van ezzel a McLaren is.

„Nem titok, hogy mi is törekedtünk arra, hogy ne engedélyezzék a tesztelést, azzal ugyanis hátrányba kerülhetünk, ha az új helyszíneken egyesek tesztelhetnek” – mondta Andreas Seidl, az istálló csapatfőnöke.

„Nagyon rossz üzenete lett volna ezeknek a tesztelnek, ezért nagyon örülök, hogy ez lett a döntés. Jó látni, hogy végül az összes csapat beleegyezett.”

A csapatok örülnek, hogy nem lehet tesztelni az idei új helyszíneken
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján