A Force India kitart problémás rendszere mellett - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A Force India kitart problémás rendszere mellett

ADVERTISEMENT

A Force Inida annak ellenére kitart új kerékanyája mellett, hogy annak meghibásodása miatt kellett mindkét versenyzőjének feladnia a küzdelmet a vasárnapi Maláj Nagydíjon.

Az indiai színeket képviselő alakulat számára borzalmasan alakult a mai megmérettetés Sepangban, hiszen mindkét versenyzőjének gondjai voltak a bokszban, autójuk bal első kerekét nem tudták megfelelően felhelyezni a szerelők, ami új rendszerük hibájának volt betudható.

A csapat ugyanis egy új rendszert használ az idei évben, ami elviekben gyorsabb kerékcserét tesz lehetővé azzal, hogy a kerékanya a felnin marad, nem pedig a csavarkulcsban.

Viszont úgy tűnik, kiforratlan még a rendszerük, amit egyébként több csapat is előszeretettel használ.

A rendszert módosítani fogják a két hét múlva megrendezésre kerülő Kínai Nagydíjra, azonban a csapat még csak nem is gondolkodik azon, hogy visszatérjen a régi megoldáshoz, hiszen tisztában van ennek előnyeivel.

HIRDETÉS

„Nem fogunk visszatérni a régihez” – mondta Bob Fernley csapatfőnök. „A mérnökök már most igen keményen dolgoznak rajta a gyárban, szóval ez nem lehet probléma Kínában. Nem léphetünk hátra, dolgoznunk kell a megoldáson, és folytatnunk kell a fejlesztést.”

A szakember azt is elmondta, hogy a probléma vélhetően azért nem jött elő sem a téli teszteken, sem pedig a múlt hétvégi szezonnyitón, mert még nem használták azt élesben ilyen melegben.

A Force India kitart problémás rendszere mellett
Különleges külsőt kapnak a Cadillac F1-es autói Miamiban
McLaren-vezér: Nagy hiba lenne leírni a Red Bullt
Így működik a Ferrari bokszkiállásért felelős csapata
Az FIA nem akarja, hogy az F1 az autógyártók döntéseinek túsza legyen