A McLarennél biztosak taktikájuk sikerében - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A McLarennél biztosak taktikájuk sikerében

ADVERTISEMENT

Mark Webberhez és Fernando Alonsóhoz hasonlóan a McLaren versenyzői is a keményebb gumikkal mentek ki a pályára az Indiai Nagydíj időmérő edzésének utolsó etapjában. Ezzel a húzással Sergio Perez és Jenson Button is maximálisan egyetértett.

„Talán a 9. helyezés volt a maximum, amit ezúttal elérhettünk. Ha több kört is mehettem volna a keményebb gumikon, talán Fernandót (Alonso) is sikerült volna megelőzni, de a versenyt kellett szem előtt tartanunk”- nyilatkozta Perez, aki izgatottan várja, hogyan fog működni az eltervezett taktikájuk.

„Meglátjuk, hogy előnyt tudunk-e kovácsolni abból, ha a lágy gumit használóknak már a verseny elején a bokszba kell hajtaniuk. Jók az esélyeink. A versenytempónk amúgy is erős, ami egy jó taktikával kombinálva eredményes lehet”- zártaz optimista mexikói.

A rutinos csapattárs, Jenson Button is úgy véli, a keményebb abroncsokkal jól választottak, bár szíves szerint a lágyabb gumikon az előkelőbb helyekért harcolt volna.

Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat

„A Q1-ben én voltam a leggyorsabb a lágy gumikon, míg a keményebbek nem igazán működtek nálunk. Nem tudtam eléggé felmelegíteni őket, emiatt a Q3-ban már az első szektorban elvesztettem vagy fél másodpercet”- mondta a brit.

HIRDETÉS

„Ugyanakkor mégis azt kell mondanom, hogy minden bizonnyal jó választás volt a keményebb gumikon kimenni a Q3-ra, biztos vagyok benne, hogy ezek a jó gumik holnapra. Izgalmas, eseménydús és kiszámíthatatlan futamot várok”- zárta a brit, aki egyúttal talán a legtöbb Forma-1-rajongó óhaját is megfogalmazta.

A McLarennél biztosak taktikájuk sikerében
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől