A Nürburgringen is lehet F1-es verseny idén! - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A Nürburgringen is lehet F1-es verseny idén!

Egyeztetéseket folytatnak a Forma-1 vezetőségével a Nürburgring képviselői, így a németországi versenyhelyszín már 2020-ban ismét futamot rendezhet.
NUERBURGRING (GERMANIA) - 05/07/2013
© FOTO STUDIO COLOMBO X FERRARI Felipe Massa, Ferrari, 2013 German Grand Prix Nürburgring
Fotó: Scuderia Ferrari
ADVERTISEMENT

Minderről a RaceFans számolt be a minap, mely tudni véli, a legendás versenypálya Imola és Portimao mellett egyike lehet azon versenyhelyszíneknek, melyeket hamarosan hozzáadhatnak a 2020-as versenynaptárhoz.

A Nürburgringen utoljára 2013-ban rendeztek Forma-1-es futamot, amit Sebastian Vettel nyert meg a Red Bull színeiben, a pálya pedig tárgyal az F1 vezetőségével – ezt a versenyhelyszín szóvivője erősítette meg.

A 2020-as Forma-1-es versenynaptár egyelőre 10 versenyből áll. Nemrég jelentették be, hogy a mezőny szeptember 13-án az olaszországi Mugellóban, szeptember 27-én pedig Szocsiban is rajthoz áll.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a tengerentúli futamot meg tudják-e rendezni, ám jó esély van rá, hogy újabb európai versenyekkel bővül a program: egyre biztosabb, hogy a száguldó cirkusz Portimaóba és Imolába is ellátogat majd – utóbbi versenyhelyszínen szerdán Michael Masi, az F1 versenyigazgatója látogatást is tett.

HIRDETÉS
A Nürburgringen is lehet F1-es verseny idén!
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján