A Sauber készen áll tárgyalni Barrichellóval - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A Sauber készen áll tárgyalni Barrichellóval

ADVERTISEMENT

A Sauber istálló csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn nem tartja kizártnak, hogy 2014-ben a Forma-1-ből egyszer már visszavonult Rubens Barrichello lesz a svájci kiscsapat egyik versenyzője.

A szakember kifejtette, semmi valóságalapjuk nincs azoknak a pletykáknak, melyek szerint Barrichello már az idei szezonzárón autóba ülhet, mindenesetre nyitottak arra, hogy leüljenek tárgyalni a Forma-1 történetének legrutinosabb versenyzőjével.

A 41 esztendős Barrichello F1-es pályafutása során 322 nagydíjon állt rajthoz, és bár a 2011-es idényt követően elveszítette ülését a Williams csapatánál, elmondása szerint még nem mondott le a száguldó cirkuszról.

„Van néhány opció, melyek közül választhatunk” – mondta Monisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke, amikor a brazil versenyzőről kérdezték Koreában.

„Tudjuk, Rubens mennyi tapasztalattal rendelkezik. Szeretne visszatérni, szóval majd meglátjuk.”

HIRDETÉS

Kaltenborn mindazonáltal kijelentette, az teljes mértékben kizárt, hogy Barrichello már idén, hazai versenyén autóba ül Brazíliában.

„Nincs okunk arra, hogy változtassunk a felállásunkon arra a versenyre” – szögezte le.

A legfrissebbek

A Sauber készen áll tárgyalni Barrichellóval
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja