A Virgin nem sürgeti felállása véglegesítését - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

A Virgin nem sürgeti felállása véglegesítését

ADVERTISEMENT

A Virgin Racing vezetése elmondta, hogy egyelőre még nem tudja, hogy ki lesz Timo Glock csapattársa a következő idényben, és nem is sürgeti a döntést, mert úgy érzi, higgadtan kell mérlegelniük a lehetőségeiket.

Bár egyes források szerint a tárgyalások már megkezdődtek Jerome d’Ambrosióval és Giedo van der Gardéval, sőt az sem kizárt, hogy a csapat megtartja Lucas di Grassi szolgálatait 2011-ben, a gárda vezetője, John Booth elmondta, hogy a döntésre még heteket várni kell.

„Semmi nem sürget minket” – mondta a szakember. „Minél előbb megtörténik, annál jobb, de azt kell mondanom, hogy nem sürgetünk semmit. Azt gondolom, hogy még karácsony előtt lesz bejelentenivalónk, addig viszont mérlegeljük a lehetőségeinket.”

Azzal, hogy a sportautók gyártására specializálódott orosz Marussia jelentős tulajdonrészt szerzett a Virgin Racing istállóban, sokan azt gondolják, hogy egy újabb orosz versenyző érkezhet a sportba, azonban Booth kijelentette, hogy erre még bizonyára várni kell.

„Egyelőre semmi híre orosz versenyzőnek, jóllehet az utóbbi években egyre jobban törnek fel” – mondta. „(Vitaly) Petrov már a Forma-1-ben van, és (Mikhail) Aleshin a Világsorozatban versenyez, szóval az orosz versenyzők egyre erősebbek.”

HIRDETÉS
A Virgin nem sürgeti felállása véglegesítését
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől