A volt csapattárs szerint Vettel kihagy egy évet - F1VILÁG.HU

A volt csapattárs szerint Vettel kihagy egy évet

HIRDETÉS
A korábbi Forma-1-es versenyző, Mark Webber szerint egykori csapattársa, Sebastian Vettel 2021-ben nem áll rajthoz a száguldó cirkuszban, ám jó eséllyel visszatér majd a versenyzéshez.
TEST T1 BARCELLONA - VENERDì 21/02/20 - SEBASTIAN VETTEL  CON IL SUO INGEGNERE Ferrari

A négyszeres világbajnok a 2020-as év végén távozik a Ferraritól, egyelőre pedig nem tudni, mik a tervei a következő idényre.

Az biztos, hogy Vettelnek nem sok lehetősége lesz arra, hogy versenyképes üléshez jusson, lényegében csak a Mercedes lehetne opció számára. Toto Wolff, a Mercedes motorsport-igazgatója azt mondta, „nem csapják rá az ajtót” a németre, ám leszögezte, jelenlegi versenyzőik jelentik a prioritást számukra.

Mark Webber – aki 2009 és 2013 között volt Vettel csapattársa a Red Bullnál – úgy véli, a négyszeres F1-es bajnok jövőre pihenőt tart.

„Szerintem kihagy egy évet. Mindannyiunk érdekében remélem, hogy sikerül megfiatalítania magát, és visszaszerzi azt a szellemiséget, amellyel ismét az élen harcolhat a Forma-1-ben” – mondta az ausztrál.

„Az én esetemben egyre nehezebbé vált a dolog. A 30-as éveid végén azok a tizedek már egyre hosszabbak, nehéz magabiztosságot nyerni bizonyos esetekben. Egyszerűen egy kicsit nehezebbé válik a dolog.”

„Ha elkezded az órádat nézegetni, és a motiváció már nem olyan az értekezleteken, akkor nem várhatód el a téged körülvevő emberektől, hogy megküzdjenek azokért az extrákért érted.”

„Ha éhes vagy, motivált és fegyelmezett, akkor igen, mert egy csapatban vagy, és van célod. De ha a tízből csak 9,5-öt adsz bele, nem lehet ugyanaz a küldetésed, mint a többieké.”

Vettel 2015-ben csatlakozott a Ferrarihoz azzal a céllal, hogy Kimi Räikkönen után ő legyen a Scuderia első bajnoka, ám nem sikerült valóra váltania álmát: 2017-ben és 2018-ban is csak 2. lett az összetettben, tavaly pedig újdonsült csapattársával, Charles Leclerc-rel szemben is alulmaradt.

Webber szerint a Ferrari nem volt olyan egységes Vettellel, mint néhány korábbi bajnokával, ez pedig végül a szakításhoz vezetett.

Hirdetés

„Tudván azt, hogy ő hogyan dolgozik – 110%-ot belead, rengeteg időt és energiát tesz bele, és kétségkívül ugyanezt várja el. Amikor Michael Schumacher odakerült, ott volt Rory Byrne, Ross Brawn, Jean Todt – egy remek kultúra volt ott, amikor Michael dominált.”

„Nem akarom az olaszokra kihegyezni, csupán azt mondom, hogy még teljes fegyverzettel sem tudtak teljesíteni. Seb megtette, ami tőle telt, de egyszerűen kifogyott a szuszból.”

„Aztán megérkezett Charles, aki rettentően gyors, tele van energiával, étvággyal és naivitással. A naivitás nagyszerű dolog, egyszerűen csak rámegy a dolgokra, hiszen mást nem tud.”

„Sebastiannak voltak kihívást jelentő időszakai a Ferrarinál, ez nem kérdés. De szerintem hiányozni fog nekik. Továbbra is úgy gondolom, hogy a Ferrarinál a tapasztalat hiányzik. Leclerc egy világklasszis versenyző. De Seb tapasztalat – legalábbis rövid távon – hiányozni fog.”

„Számomra egyértelmű, hogy már nem motivált az iránt, hogy vezesse a vörös autót, ez pedig probléma.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!