Albon parádéjával a Williams az üldözők legjobbja - F1VILÁG.HU

Albon parádéjával a Williams az üldözők legjobbja

HIRDETÉS
Már az első két futamon is láthattuk jeleit annak, hogy a Williams elmozdult a mezőny sereghajtói közül, de az idei első igazán kimagasló teljesítmény az Ausztrál Nagydíj időmérőjén jött el a csapattól, amikor Alexander Albon a 8. helyre kvalifikálta az egyik autójukat.
Alex Albon, Williams

Albon szezonnyitón szerzett egy pontja és a középmezőnnyel folytatott csatái már mutatták, hogy idén a pályaspecifikus vagy szerencsés pontszerzéseknél több is rejlik a Williamsben, amely a tavalyi év köridőihez viszonyítva az év második legnagyobb előrelépését tevő csapata lett az Aston Martin mögött.

A Williams időmérős formája az előző két hétvégén még nem volt látványos, Albon is csak egy 15. és egy 17. helyet tudott jegyezni szombaton, Melbourne-ben azonban áttörést ért el a csapat, hiszen a thai versenyző annak ellenére is elérte a Q3-at, hogy utolsó Q2-es körét megszakította, ráadásul a zárószakaszban is maga mögé tudta még utasítani Pierre Gasly Alpine-ját és Nico Hülkenberg Haasát. Eközben a pole-pozíciós körtől is alig kilenc tizeddel maradt el, előtte pedig csak az élmezőnybe számolandó Red Bull, Mercedes, Aston Martin és Ferrari autói végeztek. Nem meglepő hát, hogy a grove-i csapat színeiben második szezonját töltő Albon reményteli nyilatkozatot adott a Williams idei esélyei kapcsán.

„Tényleg harcban vagyunk, az autóban ott rejlik a megfelelő tempó. A hétvége előtt úgy sejtettük, hogy csak két tized választ el minket attól, hogy a legjobb tíz közé kerüljünk, de aztán nemcsak sikerült ledolgoznunk ezt a két tizedet, de még egy kicsivel ehhez képest is javultunk, így lettünk nyolcadikak” – mondta a 27 éves pilóta, aki alatt különösen a középső szektorban élt az autó, s az időmérő során néhányszor a leggyorsabb szektoridő is az ő neve mellett jelent meg.

„Nekem és a csapatnak is motivációt ad a tudat, hogy minden hétvégén esélyünk van pontot szerezni, főleg annak ismeretében, hogy mekkora utat jártunk be az elmúlt 12 hónap során. Izgatottan várjuk, hogy képesek leszünk-e tartani ezt a nyomást a riválisainkon a következő fejlesztéseinkkel. Egyelőre viszont örömmel fogadjuk ezt a minigyőzelmet, amit ez a nyolcadik hely jelent.”

A Williams másik autójával az újonc Logan Sargeant a Q1 18. helyén ragadt, a csapat viszont így is elégedett a teljesítményével annak fényében, hogy az amerikai pilóta pénteki napját egy elektronikai hiba hátráltatta, ami miatt a második edzésen ki sem hajthatott a pályára.

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Albon parádéjával a Williams az üldözők legjobbja
Verstappen most nem érzi az erőt a Red Bullban
Norris magabiztos: Ezt meg tudjuk nyerni!
Norris a pole-ban, Perez autót tört a Magyar Nagydíj időmérőjén!
Licitálj a Verstappen által dedikált versenyfelszerelésre! 

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!