Alonso: A Mercedesek feltartják majd a mezőnyt - F1VILÁG.HU

Alonso: A Mercedesek feltartják majd a mezőnyt

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elárulta, arra számít, hogy a mai Monacói Nagydíjon első sorból rajtoló Mercedesek tartalékos üzemmódban versenyeznek majd.


A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elárulta, arra számít, hogy a mai Monacói Nagydíjon első sorból rajtoló Mercedesek tartalékos üzemmódban versenyeznek majd.

A német istálló ezúttal is verhetetlennek bizonyult az időmérőn, így Nico Rosberg vezetésével kibérelte az első rajtsort Monte Carlóban.

A Mercedes párosát a két Red Bull, valamint a két Ferrari követte. Alonso – aki az ötödik helyről rajtol majd délután – a tavalyi évből kiindulva arra számít, a Mercedesek kényelmesen tempóban versenyzenek majd, ezáltal jó kis vonatozás alakulhat ki az élen.

„Azt hiszem, valamivel szorosabb lesz a tempó miatt. Emlékszem, tavaly a Mercedesek feltartottak mindenkit, egy komplett vonat sorakozott mögöttük, és szerintem annak az előnynek a birtokában, amivel rendelkeznek, ezúttal sem fogják nagyon nyomni” – mondta a spanyol.

„Miközben 50 százalékon nyomják majd minden körben, mi 110 százalékot beleadunk, ebből adódóan pedig közelebb lehetünk hozzájuk.”

Alonso elmondta, mindent megtesz azért, hogy előrelépjen a versenyen, ám ez Monaco karakterisztikáját ismerve közel sem lesz egyszerű.

„Nagyon nehéz előzni, szóval a kerékcserék környékén nagyon koncentráltnak kell maradnunk. Jósolnak némi esőt vasárnapra, ha pedig tényleg elered, akkor nagyban megváltozik majd a verseny képe, és néhány kör alatt bármi történhet. Csütörtökön a vizes pálya nagyon-nagyon csúszott.”

A Ferrari világbajnoka hozzátette, összességében elégedett, hiszen nem alakult olyan simán a hétvégéje, ennek ellenére sikerült közel kerülniük a Red Bullokhoz.

„Az, hogy egy-két tizedre vagyunk [Sebastian] Vetteltől, nagyon kellemes meglepetés. A pozíció az ötödik, ez többé-kevésbé az a hely, melyen egész hétvégén tanyáztam, de innen azért még lehet jó versenyt futni.”

Hirdetés

„Az autó egész hétvégén egyre jobb lett, őszintén szólva elvégeztünk néhány fontos változtatást. Általában egy hétvége során nem sokat változtatunk a beállításokon, de itt küszködtünk egy kicsit az alulkormányzottsággal és a féktávokkal. Sokat dolgoztunk ezeken a területeken, és végül javult is a helyzet.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!