Nem túl optimista a bajnokság következő versenyeit illetően a Ferrari világbajnok versenyzője, Fernando Alonso, állítása szerint ugyanis a tabellán élen álló Mercedes jelenleg más ligában versenyez.
Nem túl optimista a bajnokság következő versenyeit illetően a Ferrari világbajnok versenyzője, Fernando Alonso, állítása szerint ugyanis a tabellán élen álló Mercedes jelenleg más ligában versenyez.
Lewis Hamilton révén a Mercedes megnyerte az előző négy futamot, míg a bajnokság első futamán Nico Rosberg aratott fölényes győzelmet.
A mezőny többi tagja egyelőre még csak hozzá sem szagolhatott a győzelemhez, Alonso pedig úgy véli, a konstruktőri bajnoki elsőségről már most lemondhatnak.
„Felemásra sikeredett az idei szezon eddigi része” – így a kétszeres világbajnok.
„Nem voltunk elég gyorsak. Spanyolországban kört kaptunk, Bahreinben a kilencedik és tizedik helyen értünk célba, nem voltunk még az első sorban a rajtrácson, de mégis harmadikak vagyunk az összetettben.”
„A Mercedest leszámítva – mely csapat más kategóriában versenyez – elsők, vagy másodikak vagyunk a hétvégéken. Ezért persze nem jár jutalom, csak azt mutatja, mennyire vagyunk versenyképesek.”
„Tudom, hogy a teljesítménybeli lemaradásunk igencsak komoly, mint ahogy a ponthátrányunk is, de most az a feladatunk, hogy keményen dolgozzunk az autón Maranellóban, megpróbáljunk versenyképesebbek lenni, és megnehezítsük a Mercedes dolgát.”
„Könnyedén tudnak nyerni, nem terhelik az autót, nem hibáznak, szóval először talán nem is a győzelemre kell hajtanunk, hanem arra, hogy ne 1 perccel mögöttük érjünk célba, és egy kicsit bonyolítsuk a helyzetüket.”
Alonso utoljára egy éve, Spanyolországban tudott F1-es futamot nyerni, a bajnoki címet pedig hét esztendővel ezelőtt hódította el utoljára a Renault-val, elmondása szerint azonban a Ferrarinál minden adott a sikerhez.
„Azt gondolom, keményen kell dolgoznunk. 2010-ben négy ponttal, 2012-ben három ponttal csúsztunk le a vb-címről, szóval közel voltunk. Reméljük, hogy ismét lesz esélyünk arra, hogy a bajnoki címért harcoljunk, és remélhetőleg legközelebb már nem szalasztjuk el.”