Alonso szerint egyértelműen a Mercedes a favorit - F1VILÁG.HU

Alonso szerint egyértelműen a Mercedes a favorit

HIRDETÉS
HIRDETÉS

A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint a Mercedes csapatának van a legnagyobb esélye arra, hogy nyerjen a hétvégi Monacói Nagydíjon.


A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint a Mercedes csapatának van a legnagyobb esélye arra, hogy nyerjen a hétvégi Monacói Nagydíjon.

A brackley-i gárda az idei szezon során három rajtelsőséget szerzett, ám legjobb eredménye csupán két harmadik hely Lewis Hamilton révén, miután a versenyeken autó rendre küszködnek az abroncsokkal.

Fernando Alonso szerint azonban Monacóban összejöhet a győzelem a Mercedesnek, ha versenyzői ezúttal is remekelnek az időmérőn, és megszerzik a rajtelőséget.

„A Mercedes erős lesz” – mondta a Ferrari spanyolja szerdán.

„Az elmúlt három hétvégén pole-ban voltak, szóval arra számítunk, hogy ezúttal is nagyon erősek lesznek. Tavaly is megszerezték a pole-t Michaellel [Schumacher], mielőtt megbüntették őt. Tudjuk, milyen nehéz előzni itt – ha pole-ban lesznek, ők a favoritok.”

Alonso hozzátette, amíg közvetlen riválisai előtt tud végezni, nem igazán aggódik amiatt, hogy a Mercedeseket nem tudja megelőzni.

A Ferrari versenyzője jelenleg 17 pontos hátrányban van a tabellát vezető Sebastian Vettel mögött.

„Nem felejtjük el legfőbb célunkat, ami a világbajnoki cím” – mondta Alonso.

„Ha a Mercedesnek meg kell nyernie egy versenyt, akkor ez az, nekünk pedig arra kell koncentrálnunk, hogy a többiek előtt végezzünk.”

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!