A francia istállótól az idei szezont követően távozott Fernando Alonso, aki jövőre már az Aston Martinnál folytatja Forma-1-es pályafutását. Helyére egy fiatal tehetség, Pierre Gasly érkezett, aki 2023-ban honfitársa, Esteban Ocon csapattársa lesz majd. Az Alpine idén a McLarent megelőzve a 4. helyen zárta a konstruktőri pontversenyt, a bajnokság elején pedig azt a célt tűzte ki az istálló, hogy 100 versenyen belül a bajnoki címért szeretne csatázni.
Otmar Szafnauer csapatfőnök szerint ehhez elengedhetetlen lesz az, hogy a folytatásban mindkét autójukkal rendszeresen pontszerzők legyenek, de mindenekelőtt, hogy tovább fejlődjenek 2023-ban.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Szükség van erre. Főleg a középmezőnyben van szükség arra, hogy két versenyző pontokat szerezzen” – magyarázta Szafnauer. „Azt gondolom, a középmezőnyben még jobban megbosszulja magát az, ha csak egy autód szerez pontot, hiszen a felkínált pontok mennyisége nem olyan jelentős. Ha tehát egyikük a 12. helyen végez, a másikuk pedig a 8. pozícióban, szemben mondjuk egy 7. és 8., vagy egy 8. és egy 9. hellyel, az idővel nagy különbséget okoz.”
HIRDETÉS
„Jövőre egy lépéssel közelebb kell kerülnünk ahhoz, hogy képesek legyünk világbajnokságot nyerni – ez az, amit 100 versenyen belül szeretnénk elérni. Ez a 100 verseny az idei év elején indult, szóval már kevesebb mint 80 maradt. Ezúttal a 4. helyen végeztünk, de egy hajszállal előztük csak meg az 5. legjobb csapatot. Ugyanezt kell tennünk jövőre is, de közelebb kell kerülnünk a 3. helyhez. Még ha a 4. helyen is maradunk, akkor is fejlődést kell elérnünk.”
HIRDETÉS




