Angliában rendezhetik a fiatal versenyzők tesztjét - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Angliában rendezhetik a fiatal versenyzők tesztjét

ADVERTISEMENT

Könnyen elképzelhető, hogy idén mégsem Abu Dhabiban, hanem a Brit Nagydíj helyszínéül szolgáló Silverstone-ban tartják majd a fiatal tehetségek tesztjét, a csapatok ugyanis attól tartanak, túlvállalják magukat a szezonhajrához közeledve – értesült az Autosport.

Aston Martin: nem a távolság az oka a Honda nehéz rajtjának

Könnyen elképzelhető, hogy idén mégsem Abu Dhabiban, hanem a Brit Nagydíj helyszínéül szolgáló Silverstone-ban tartják majd a fiatal tehetségek tesztjét, a csapatok ugyanis attól tartanak, túlvállalják magukat a szezonhajrához közeledve – értesült az Autosport.

A fiatal versenyzők számára először a 2010-es idényt követően tartottak F1-es tesztet azzal a céllal, hogy a csapatok olyan tehetségeket ültessenek autóikba, akik egyébként a szigorú tesztkorlátozások miatt nem kapnak lehetőséget arra, hogy Forma-1-es autóban próbálják ki magukat.

Ahogy az elmúlt két évben, úgy idén is úgy tervezték, a gyakorlást közvetlenül az Abu Dhabi Nagydíj után bonyolítják majd le, miután azonban a versenyt két héttel a debütáló Austini GP előtt tartják majd, a csapatoknak gyakorlatilag öt héten át folyamatosan munkában kellene lenniük.

Egy elképzelés szerint éppen ezért a tesztet áttennék a szezon közepére, Silverstone-ba, így közvetlenül a Brit Nagydíj után rendeznék meg.

Ez a javaslat sem aratott azonban osztatlan sikert, több istálló ugyanis úgy véli, ekkor még nem derül ki igazán, mely tehetséges versenyzőnek érdemes lehetőséget biztosítani.

HIRDETÉS

A mezőny a hetekben várhatóan tovább egyezkedik majd a fiatalok tesztjéről.

Angliában rendezhetik a fiatal versenyzők tesztjét
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől