Antonelli pénteken nem jutott tovább az időmérő edzés első szakaszából, és a 20. helyen zárta a kvalifikációt. Első gyorskörén kiszélesítette a pályát a 14-es kanyarban, és a kavicságyba hajtott, mielőtt visszatért volna az aszfaltcsíkra – ezzel pedig kavicsdarabokat szórt szét az ideális íven.
Russell volt az egyik első versenyző, aki áthaladt azon a részen Antonelli hibája után. Habár továbbjutott az SQ2-be, nem sikerült bekerülnie a top 10-es szakaszba.
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Egész nap megvolt a tempónk” – nyilatkozta Russell. „A Q1-ben áthajtottam azon a sok kavicson, amikor Kimi kicsúszott. Onnantól kezdve az a kör is, meg az utána következő is borzalmas érzés volt. A köröm az SQ2-ben is borzalmas volt. Láttunk némi sérülést az autón, meg kell vizsgálnunk, hogy ez lehetett-e az oka.”
HIRDETÉS
„Nagy meglepetés volt kiesni az SQ2-ben, és ekkora hátrányt látni. Biztosan van rá magyarázat. De amint áthajtottam azon a kavicson, az autó már nem volt ugyanaz.”
HIRDETÉS
Russell gyanúját megerősíteni látszott a Mercedes pályaműveletekért felelős igazgatója, Andrew Shovlin is, aki szintén úgy vélte, Antonelli kicsúszása komoly szerepet játszhatott az eredményben.
„Kimi megpördülése a szakasz elején sérülést okozott az autón – különösen a padlólemezen és a diffúzoron” – mondta Shovlin. „Vissza tudott térni a pályára, és megpróbálkozott még egy körrel, de a sérülés olyan mértékű volt, hogy nem tudott versenyképes időt futni.”
„George nem sokkal Kimi mögött haladt, amikor ő megpördült, és szintén szerzett némi sérülést a padlólemezen, illetve a kavics is megtette a hatását. Valószínűleg ez is hozzájárult a gyenge teljesítményünkhöz az SQ2-ben, bár azt is megnézzük, vajon ki tudtunk-e volna hozni többet az autóból így is.”
HIRDETÉS




