IMOLAGP

Aston Martin: Vettel vezetési stílusa nem olyan extrém, mint Perezé

Sebastian Vettel, Aston Martin AMR21
Az Aston Martin Forma-1-es csapatának technikai igazgatója, Andrew Green abban bízik, a csapat új autóját jól be tudják majd „lőni” Sebastian Vettel vezetési stílusához.

A négyszeres világbajnok Sergio Perez helyét vette át a silverstone-i istállónál, a német versenyző pedig egy rövid bejáratás erejéig már ki is próbálhatta az Aston Martin AMR21-es kódjelű versenyautóját.

Andrew Green technikai igazgató azt mondja, korábbi versenyzőjük, Sergio Perez vezetési stílusa nagyon extrém volt, ez pedig olykor nehézséget okozott – Vettel esetében viszont könnyebb dolguk lesz.

„Sebnek megvan a maga vezetési stílusa, de ez nem különbözik azoktól a vezetési stílusoktól, amiket más versenyzőktől láttunk. Azt mondanám, hogy az ő stílusa nem olyan extrém, mint azé a versenyzőé, akinek átvette a helyét. Neki nagyon extrém vezetési stílusa volt, amit nagyon nehéz volt jól belőni minden pályán. Bizonyos pályákon ragyogott, de más pályákon nem igazán” – mondta a szakember.

„Azt gondolom, Seb stílusa kevésbé extrém, és megvannak az eszközeink és kapacitásunk arra, hogy jól belőjük az autót számára. Már el is kezdtünk dolgozni ezen, dolgoztunk rajta a szimulátorban, és úgy tűnik, elégedett is ezzel az irányvonallal, szóval nincsenek ezzel kapcsolatos problémák.”

A szakember hozzátette, biztosak abban, hogy Vettel képes lesz irányt mutatni az istállónak.

„Nagyon gyorsan beilleszkedett a csapatba, rögtön elkezdte hozzátenni a munkához a magáét, és azt gondolom, a legtöbbet fogjuk majd kihozni Sebből. Tényleg így gondolom. Pályafutása csúcsán jár, szóval úgy hiszem, ha nem tudjuk kihozni belőle a legjobbat, az a mi hibánk lesz, nem az övé.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

Ezeket is ajánljuk!

További cikkek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!