Az átalakítások után is padlógázas marad az Eau Rouge - F1VILÁG.HU

Az átalakítások után is padlógázas marad az Eau Rouge

HIRDETÉS
Mintegy 33 milliárd forintnak megfelelő összegből végeztek rekonstrukciós munkálatokat a Forma-1-es Belga Nagydíjnak otthont adó spái versenypályán, odafigyeltek ugyanakkor arra, hogy a pálya karakterisztikáját ne változtassák meg, és továbbra is a versenyzők nagy kedvence maradjon.
Spa-Francorchamps, Eau Rouge

A felújítási munkálatok részeként átalakították a Raidillon nevű kanyar környékét, illetve számos helyen új aszfaltréteget fektettek le, valamint új sóderágyakat telepítettek annak érdekében, hogy motorversenyeket is rendezni tudjanak a jövőben. A belgiumi változtatásokat a Dromo Circuit nevű tervezőiroda hajtotta végre, Jarno Zaffelli, a vállalat alapítója pedig elárulta, gondosan odafigyeltek arra, hogy a legendás Eau Rouge nevű kanyar ne veszítsen jellegéből. A szakember elmondása szerint az új aszfaltrétegnek hála a pálya gyorsabb is lett, mint korábban volt.

„Padlógázas lesz az Eau Rouge, és lehetőségeket kínál majd. Az autók érezni fogják a különbséget az új és a régi aszfalt között” – mondta Zaffelli. „Ha a GT-autókat vesszük alapul a spái 24 órás versenyről, ott a pole-idő 1,7 másodperccel gyorsabb volt, mint az előző évben.”

„Tudjuk, hogy az idei F1-es autók alapvetően lassabbak, mint 2021-ben, szóval itt nem látunk majd olyan nagy különbséget.”

A gyorsabb tempó leginkább annak köszönhető, hogy a Dromo egy sokkal modernebb aszfaltanyagot használt annál, mint amit évtizedekkel korábban lefektettek Spában.

„Utoljára közel 20 éve aszfaltozták le a pályát. Azóta a versenyautók és motorkerékpárok teljesítménye óriási mértékben nőtt. Az aszfaltanyagok technológiája és az útburkoló berendezések is drámaian megváltoztak.”

A szakember elárulta azt is, az Eau Rouge/Raidillon átalakítása kapcsán több mint 20 eltérő koncepciót vizsgáltak, mielőtt kiválasztották a végleges verziót.

„Figyelembe vettük az új szabályokat és az új gumikat is. Az Eau Rouge-zsal kapcsolatban több mint 20 változatunk volt. Több napot eltöltöttünk profi versenyzőkkel a házon belüli szimulációk során, hogy visszajelzéseket kapjunk. Aztán két teljes napot eltöltöttünk profi versenyzőkkel a Vi-Grade szimulátorközpontban Thierry Boutsen és Emanuele Pirro felügyelete mellett. 2021 októbere és novembere között aztán finomhangoltuk a munkálatokat a szimulátorokban az F1-es és a GT-autók számára Marco Bonanomival.”

„Ez a munka sokat segített abban, hogy kiválasszuk a végleges terveket, amiket aztán elküldtük az FIA pályákkal foglalkozó bizottságának, mielőtt elkezdtük a munkálatokat 2022 első hónapjaiban. Ezenkívül elvégeztük a pálya belső elemzését is, a terület LIDAR-vizsgálatát, majd egy komplett analízist végeztünk, hogy véglegesítsünk minden részletet.” 

Hirdetés

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!