Az F1-es világbajnokot meglepte, ahogy főnöke Ricciardót kritizálta - F1VILÁG.HU

Az F1-es világbajnokot meglepte, ahogy főnöke Ricciardót kritizálta

HIRDETÉS
Daniel Ricciardo számára valóban nehezen indult a 2022-es szezon, Jenson Button szerint azonban ez még nem ok arra, hogy főnöke, Zak Brown nyilvánosan kritizálja őt.
Daniel Ricciardo, McLaren, Monaco Grand Prix 2022, Monte Carlo,

A McLaren vezérigazgatója a Monacói Nagydíjat megelőzően nyilatkozta azt, az ausztrál versenyző eddigi teljesítménye nem felel meg a csapat elvárásainak, később pedig egy másik interjúban azt is világossá tette, szerződésének vannak olyan záradékai, melyek lehetővé teszik, hogy a 2023-as szezon vége előtt kiadják az útját.

A McLaren korábbi versenyzője, a 2009-es világbajnok, Jenson Button szerint nem helyénvaló az, hogy Brown nyilvánosan kritizálja Ricciardót, akit a jelenlegi teljesítményétől függetlenül az F1-es mezőny egyik legnagyobb tehetségének tartanak.

„Zak a saját maga embere, nem tudom megváltoztatni a gondolatait, és azt, amit mond, de meglepett az, hogy előállt és ilyeneket mondott” – nyilatkozta Button a Sky Sports F1 televíziónak. „A csapatnál mindenkinek meg kellene védenie a versenyzőke.”

„A Forma-1 egy igazi mentális játék. Minden pilótának óriási tudása van, de nem tudsz teljesíteni, ha fejben nem vagy ott. Meglepett, hogy Zak kiállt, és azt mondta, nem felelt meg a várakozásoknak. Mindannyian tudjuk ezt. De amikor a csapatfőnököd kiáll és ezt mondja, az határozottan fáj.”

„Remélem, hogy beszéltek azóta, és mostantól arra tudnak fókuszálni, hogy a legtöbbet hozzák ki Danielből és az őt körülvevő csapatból a szezon további részében. Aztán pedig meglátjuk majd, hol látjuk a jövőben.”

Amikor Brown azon felvetéséről kérdezték, hogy felbonthatják Ricciardo szerződését annak 2023-as lejárata előtt, Button így válaszolt: „Daniel nagyon erős helyzetben érkezett a csapathoz, szóval a szerződés inkább az ő javát szolgálja, de persze mindig lesznek záradékok.”

„Hogy őszinte legyek, ha egy csapat nem akarja, hogy náluk vezess, akkor te sem akarsz ott lenni – és ez fordítva is igaz. Általában van könnyebb útja is a kihátrálásnak, mint a szerződésben található záradékok.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!