A pénteki első szabadedzés végéhez közeledve Bearman túl szélesen fordult a 9-es és 10-es kanyarban, a kavicságyba csúszott, majd a falnak ütközött. A 19 éves versenyző sértetlenül megúszta az incidenst, de autója komoly károkat szenvedett, így nem tudott részt venni a második szabadedzésen.
„Jó érzés volt az autóban ülni, de talán egy kicsit túl sokat akartam, túl korán – ez az én hozzáállásom, de az F1-ben ez nem a legjobb megközelítés” – mondta Bearman. „Az F2-ben az első szabadedzés után egyből jön az időmérő, az F1-ben viszont van még két edzés, így nem kell rögtön a határokat feszegetni. Talán egy kicsit túlvállaltam magam, de ez teljesen az én hibám.”
HIRDETÉS
HIRDETÉS
„Túl nagy kormányzási szöget használtam a 10-es kanyar csúcspontjánál lévő domborulaton, ami miatt kisodródtam. Az aszfalt ott eléggé hepehupás, elvesztettem az irányítást, és onnantól nem volt visszaút. Amikor már a kavicságyban vagy, nincs kontroll, mert ott aszfalt, fű és egyenetlen felületek váltják egymást, onnantól nem lehet mit tenni.”
HIRDETÉS
A Haas csapatánál még Esteban Ocon szerelői is azon dolgoztak, hogy Bearman autóját helyrehozzák, és megpróbálják visszaküldeni őt a második edzés végére, de végül nem jártak sikerrel.
HIRDETÉS
„Fizikálisan teljesen jól vagyok, csak az autónak nem tett jót az ütközés. Szóval igen, elnézést kérek a csapattól” – mondta Bearman. „Jó lett volna legalább egy installációs kört megtenni, hogy megbizonyosodjunk arról, minden rendben van-e holnapra.”
A brit külön köszönetet mondott a Haas szerelőinek a kemény munkáért: „A srácok elképesztő munkát végeztek, a garázs mindkét oldalán segítettek nekem, hogy megpróbáljak visszatérni a pályára. Csak bocsánatot tudok kérni tőlük, és egy pár sört biztosan megérdemelnek vasárnap.”
„Nagyon mozgalmas heteik voltak, össze kellett rakniuk a második autót is, és erre jön egy ilyen korai baleset, ami miatt megint hosszú estét csináltam nekik. Ez nem igazán elfogadható tőlem, úgyhogy csak ismételni tudom magam: bocsánatot kérek tőlük.”
HIRDETÉS
Miközben Bearman az edzés kihagyására kényszerült, a Haas másik versenyzője, Esteban Ocon sem zárt biztató pénteket. A francia pilóta a 19. helyen végzett a második szabadedzésen, több mint másfél másodperccel elmaradva Charles Leclerc legjobb idejétől.
„Még nagyon korai szakaszban vagyunk” – mondta Ocon. „Természetesen nem volt a legsimább napunk.”
HIRDETÉS
„Több területen is nehézségeink voltak, és ezeket meg kell oldanunk. Rengeteg mindent teszteltünk, az első és a második edzés között teljesen átalakítottuk az autót. A második edzésen még mindig voltak olyan adatok, amelyekkel nem vagyunk elégedettek. Kihagytunk egy kis időt a programból, és nem sikerült mindkét autóval végigfutni a beállításokat, így nem tudtunk teljes körű összehasonlítást végezni.”
A Haas csapatfőnöke, Ayao Komatsu is elismerte, hogy nehéz pénteket zártak Melbourne-ben, és további elemzésre van szükségük, hogy megértsék a problémák okát.
„Ez egy elég nehéz nap volt számunkra” – mondta a japán szakember. „Nem ezt a teljesítményt vártuk. Van egy sejtésünk arról, hogy mi történt az első szabadedzésen, de mivel Ollie balesetet szenvedett, nem tudtunk teljes mértékben utánajárni, miért voltunk ennyire versenyképtelenek. Ma este még egy lépést kell tennünk, és a lehető legtöbbet kell kihoznunk a holnapi napból.”
Nyitókép: Tóth Zsombor




