Barrichello lesz a befutó a Williamsnél? - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Barrichello lesz a befutó a Williamsnél?

ADVERTISEMENT

Brit sajtóértesülések szerint jó esély van arra, hogy a Forma-1 veterán versenyzője, Rubens Barrichello 2012-ben mégis rajthoz áll a Williams színeiben, így huszadik idényének is nekivághat az autósportok csúcsosztályában.

Mint ismert, a grove-i gárda egyelőre csak Pastor Maldonado részvételét erősítette meg az idei évadra, a másik versenyzői ülésre azonban többen is esélyesek: Barrichello mellett Adrian Sutil és Bruno Senna is ellátogatott az istálló angliai főhadiszállására, utóbbi versenyző állítólag egy orvosi vizsgálaton is túlesett.

Rajtuk kívül szóba került még a Toro Rossótól távozó Jaime Alguersuari és Sebastien Buemi, valamint Vitantonio Liuzzi neve is.

A legfrissebb sajtóhírek szerint azonban úgy tűnik, mégis Barrichello az, aki leginkább esélyes az üresen álló pozícióra, ugyanis amellett, hogy rendkívüli tapasztalattal bír, az elmúlt hetekben komoly támogatókat sikerült maga mögé állítania.

A BBC szerint a brazil felbecsülhetetlen érték lehet a 2011-ben F1-es történetének legrosszabb idényét produkáló csapatnak, hiszen a technikai részleg átszervezését követően tapasztalatával nagyban hozzájárulhat a Williams fejlődéséhez.

Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra

HIRDETÉS

Mint ismert, több neves szakember is távozott az elmúlt időszakban a patinás angol istállótól: Sam Michael a tavalyi Szingapúri Nagydíjat követően, míg Patrick Head az elmúlt napokban intett búcsút a gárdának. Mindeközben természetesen érkeztek új szakemberek is, ráadásul a Williams idén már nem a Cosworth, hanem a Renault motorjait használja majd.

Barrichello lesz a befutó a Williamsnél?
Albon őszintén: van potenciál a Williamsben 2026-ra, de a javulás nem jön egyik napról a másikra
A Red Bull nagy dobásra készül Miamiban: átdolgozott autót kap Verstappen és Hadjar
Piastri dicsérte az F1-es szabálymódosításokat
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől