Bottas a balesetről: Nem tudom, mire gondolt Russell - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Bottas a balesetről: Nem tudom, mire gondolt Russell

Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es versenyzője szerint egyértelmű, hogy George Russell okolható az Emilia-Romagna Nagydíjon történt óriási ütközésükért.
2021 Emilia Romagna Grand Prix, Saturday - LAT Images Valtteri Bottas Mercedes
Fotó: Mercedes / LAT Images
ADVERTISEMENT

Bottas és Russell az Emilia-Romagna Nagydíj féltávjánál ütköztek: a két pilóta a célegyensben haladt egymás mellett, majd Russell a külső fehér vonalon megcsúszott, megpördült, és ezzel Bottast is kiütötte. Az óriási baleset következtében szerencsére egyik pilóta sem sérült meg, azonban piros zászlóval meg kellett szakítani a futamot.

A csapatrádión mindketten a másik pilótát okolták az ütközésért, a futam után pedig Bottas elmondta, szerinte egyértelműen Russell a hibás, mivel elegendő helyet hagyott neki. 

„Láttam őt korábban az egyenesben, aztán észrevettem, hogy jobb oldalra húzódott” – nyilatkozta a Mercedes-pilóta. „Az ismétlésből láttam, hogy mindenhol hagytam elég helyet két autónak, de elveszítette az irányítást a versenygép felett, nekem ütközött, és aztán ez volt a „game over”.”

Az autóból kiszállva Russell odament Bottashoz, majd szóváltásba keveredtek: a finn középső ujjával fejezte ki véleményét a fiatal pilóta felé, aki erre egy „sisakpofonnal” válaszolt

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

HIRDETÉS

„Nem tudom, mire gondolt, mert világos, hogy ő volt a hibás. Szóval nem örültem neki. De ez van.”

A finn pilóta elmondta, mindenképp beszélni szeretne a történtekről a Williams pilótájával, de majd csak a versenybírák előtt – a futam után ugyanis vizsgálni fogják az esetet. 

Bottas a balesetről: Nem tudom, mire gondolt Russell
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján
Gasly nagyot álmodik: az Alpine a nyári szünet után már a McLarent és a Ferrarit szorongatná
Alonso reagált Newey aggodalmára: „Nem olyan nehéz, mint gondolod!”