Bottas: Ezt a versenyt a rajtnál veszítettem el... - F1VILÁG.HU
ADVERTISEMENT
ADVERTISEMENT

Bottas: Ezt a versenyt a rajtnál veszítettem el…

A gyenge rajt miatt nem tudott végül nyerni a vasárnapi Kínai Nagydíjon Valtteri Bottas. A finn úgy érzi, az első pillanatok megpecsételték a sorsát a sanghaji futamon.
Fotó: Mercedes
2019 Chinese Grand Prix, Saturday - Wolfgang Wilhelm Valtteri Bottas Mercedes
ADVERTISEMENT

A Mercedes versenyzője a pole pozícióból vágott neki az idény harmadik versenyének, autójának kerekei azonban kipörögtek a rajtnál, így csapattársa, Lewis Hamilton már az első kanyar előtt az élre ugrott.

A verseny során aztán Hamilton végig kontroll alatt tartotta a tempót, Bottasnak pedig jóformán esélye sem volt az angollal szemben.

„Szerintem a rajtnál vesztettem el” – mondta kissé csalódottan Bottas, aki így az összetett pontversenyben is elveszítette a vezetést Hamiltonnal szemben.

„Az autó egyébként rendben volt, a tempónk hasonló volt. De az első etapban piszkos levegőben autóztam, képtelen voltam követni őt. Kár a rajtért… Kipörögtek a kerekeim, ahogy átmentem a célvonalon, ami közvetlenül az én rajtkockám előtt volt – itt veszítettem el.”

HIRDETÉS

Habár saját eredménye miatt kissé csalódott, Bottas azt mondja, az, hogy sorozatban harmadszor arattak kettős győzelmet, nagyszerű eredmény a Mercedes számára.

Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet

„Korán van még ugyan, de a dolgok nagyon jól állnak. Büszke vagyok a csapatra, amiért három ilyen tökéletes hétvégét raktunk össze – eddig nagyon jó.”

Bottas: Ezt a versenyt a rajtnál veszítettem el…
Leclerc megnevezte a Ferrari gyenge pontját: „nyers erőben” maradnak el a Mercedestől
Remek rajt, majd technikai dráma: így indult Molnár Martin GB3-as szezonja
Antonelli: Erősebbnek érzem magam, és jobban kézben tartom a helyzetet
Üzenet Bearmannek: így tarthatja magát a Ferrari radarján