Boullier: Én vagyok a megfelelő ember a McLaren irányítására - F1VILÁG.HU

Boullier: Én vagyok a megfelelő ember a McLaren irányítására

HIRDETÉS
Fotó: McLaren

A kiábrándító évek, és a nehéz 2018-as idénykezdés ellenére Eric Boullier továbbra is úgy véli, ő a megfelelő ember arra, hogy vezesse a McLaren Forma-1-es csapatát.

Bár a megbízhatóság terén a brit istálló kétségkívül előrelépett azzal, hogy Renault-motorokra cserélte a Honda erőforrásait az idei szezonra, a csapat teljesítménye még mindig a várakozások alatt van.

A McLaren számára nehezen indult az idény, a télen felmerült problémák miatt ugyanis nem sikerült tartani a fejlesztési ütemtervet. A wokingiak 40 pontot gyűjtöttek eddig, ez épp a fele annak, mint amennyit a szintén Renault-motorokat használó Red Bull szerzett a szezon első öt versenyén.

A csapattól nemrég távozott Tim Goss technikai igazgató – ez volt az első jele annak a strukturális átszervezésnek, amely jelenleg Wokingban zajlik. Eric Boullier, a McLaren versenyigazgtója mindazonáltal jelezte, a csapat vezérkarában nem lesz változás.

Arra a kérdésre, hogy továbbra is magát tartja-e a megfelelő embernek a McLaren vezetésére, a francia így felelt: „Igen, így gondolom.”

„Kemény munka ez. Nyilván rengeteg az elvárás a McLaren, illetve sokak részéről. Korábban már menedzseltem, újraépítettem és átszerveztem néhány csapatot, és mindegyikkel nyerni tudtam, bármelyik kategóriában is voltunk.”

„Azt gondolom, tudom a dolgom, és meg kell bizonyosodnunk arról, hogy időben teljesíteni fogunk. Nem kell, hogy utasítsanak minket, mert tudtuk, mit kell tennünk. Javítanunk kell a megbízhatóságon és a teljesítményen is.”

„Most van néhány másik csapat ugyanazzal az erőforrással, szóval legalább vannak referenciapontjaink. De nagy utat kell még megtennünk.”

Amikor azokról a területekről kérdezték, melyeken a McLarennek fejlődnie kell, Boullier így felelt: „Egy ideális szituációban egy Forma-1-es csapatnak szükség van egy erős vezérkarra jó kommunikációval, és olyan hatékonynak, gördülékenynek és rugalmasnak kell lennie, amennyire csak lehet.”

Hirdetés

„Ezek általános érvényű igazságoknak tűnnek, de ezeket kell orvosolnunk, ha úgy hisszük, hogy valamelyik hiányzik.”

A McLaren eddig 40 pontot gyűjtött a 2018-as F1-es szezonban | Fotó: McLaren

Boullier hozzátette, az ő egyik legnagyobb felelőssége az, hogy fenntartsa a motivációt a McLarenen belül.

„Szerintem ez minden vezető, vagy menedzser feladata: olyan magasan kell tartani a csapatmorált, amennyire csak lehet. És ahogy már mondtam, a legrosszabb az, ha rosszak az elvárások. Nagyon világosnak kell lennünk, szóval egyenesek vagyunk a csapatunkkal szemben.”

„Pontosan tudják, mit csinálnak a pályán, és mik a visszajelzések a pályáról. És ugyanez igaz a vállalaton belül dolgozókra is, így legalább nincsenek hibás elvárások.”

A McLaren versenyigazgatója nem kívánt részleteket elárulni a technikai csapaton belül zajló átszervezésekről.

„Nem nagyon szeretnénk arról beszélni, hogy mi is zajlik. Nyilván próbálunk a legjobbak lenni, és törekszünk arra, hogy a leghatékonyabbak legyünk a szervezetünkben. Mindenben folyamatosan fejlődünk, de ez része egy F1-es csapat életének – próbáljuk megtalálni annak a módját, hogy jobbak és jobbak legyünk.”

Görgess tovább, a reklám után folytatjuk!

A legfrissebbek

Kövess minket a Facebookon is!

Kövess minket a Facebookon is!